Pesti Srácok

Több mint százharmincezer nézővel az Elk*rtuk lett 2021-ben a legnézettebb magyar film

Több mint százharmincezer nézővel az Elk*rtuk lett 2021-ben a legnézettebb magyar film

Közleményt adott ki a Megafilm, amely azt írja, hogy a 2021-es év a Megafilm életében – a pandémia ellenére – nagyon mozgalmas és termékeny időszak volt. A közleményből kiderül, hogy az Elk*rtuk lett 2021 legnézettebb magyar filmje.

A közlemény úgy fogalmazott, hogy a Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerek által készített film, az Elk*rtuk több mint százharmincezer ezer nézővel lett az év legnézettebb magyar filmje – írta az Origo. Az óriási siker abból is látszik, hogy a világszínvonalú thriller médiamegjelenéseinek száma közel ötezer; ebbe beletartoznak a filmről szóló cikkek, tudósítások, reakciók az online és az offline média területén. A közlemény kitér arra is, hogy pro és kontra a legtöbb indulatot, véleményt kiváltó film volt, amiről még azoknak is van markáns véleményük, akik nem látták.

A portál emlékeztet, hogy a Google szerint a film kategóriában a magyarok az Elk*rtuk kifejezést gyakran keresték, a keresések között a második helyen végzett a Venom 2 után. Érdekesség, hogy a legtöbb éjszakai forgatást tudhatja a stáb maga mögött, hiszen az ötven forgatási napból harminc éjszaka zajlott.

Forrás: origo.hu; Fotó: Elk*rtuk Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.