Pesti Srácok

A gyurcsányista Nyugati Fény Szakcsi Lakatosról: újabb ismert magyar zenész mászott be Orbán Viktor záróizmai mögé (videó)

Portálunk is beszámolt róla, hogy szombaton felavatták a Városligetben a Magyar Zene Házát. A gyönyörű épületet a barbár erőszak szimbólumának titulálta Karácsony, Gyurcsány blogjának szerzőjéből pedig még durvább kijelentéseket hozott felszínre az irigység és a gyűlölet. A Nyugati Fény nevű szennyportál minősíthetetlenül ocsmány hangnemben indított támadást Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas dzsesszzongorista ellen, amiért játszani merészelt az átadó ünnepségen.

A 444.hu cikkét szemléző gyurcsányista blog felhánytorgatta Szakcsi Lakatos Bélának, hogy tavaly Józsefváros díszpolgárává válhatott volna, ám nem volt hajlandó átvenni az elismerést a VIII. kerületet gettóvá züllesztő ellenzéki városvezetéstől.

– így magyarázta döntését tavaly a zongorista, aki ezek szerint korábbi nyilatkozata miatt most a baloldali sajtó célkeresztjébe került. Most azt írták róla, hogy szombaton fellépett "Orbán Viktor előtt" és egy 600 milliós Bogányi-zongorán előadta a Fidesz 2022-es "mulatós kampányhimnuszát". A Mgyar Zene Házáról pedig úgy ítélkeztek, hogy az a túlárazott fideszes építkezések és a Városliget betonba öntésének újabb szimbóluma. És az egész irománynak ez a független-objektív sajtóorgánum (FOS) ezt a címet adta:

PestiSracok facebook image

Forrás: 444.hu; nyugatifeny.hu; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.