Pesti Srácok

Egyetlen nap alatt elfogták a rendőrök az emberrabló autószerelőt

Emberrablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az ellen az autószerelő ellen, aki társaival megvert, fogvatartott és autója eladására kényszerített egy férfit. A harmincegy éves, korábbi közlekedési balesete miatt védekezésre korlátozottan képes, támadóitól megszabadult férfit ismerőse vitte be a rendőrségre.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a segítséget kérő elmondta, aznap reggel egy férfivel volt találkozója egy penci címen. Az ingatlanba lépve azonban kiderült, hogy odacsalták, mert hárman is vártak rá. Egyikük kiütötte, majd két társával ütötték, rúgták, ahol érték és addig nem voltak hajlandóak elengedni, amíg a több millió forintos gépkocsija átruházásáról szóló szerződést alá nem írta. Ezt követően elvették a slusszkulcsát, forgalmi engedélyét, majd elhajtottak az autóval, őt pedig kitették a sződligeti vasútállomáson, ám másnapra további tízmillió forintot követeltek tőle. Részletesebben akkor nem volt lehetőség kihallgatni, mert a számos elszenvedett sérülése miatt kórházba kellett vitetni. Ellátásakor kiderült, hogy könnyű sérülésekkel megúszta a fejétől a bokájáig elszenvedett rúgásokat és ökölcsapásokat – írja a police.hu.

A Pest megyei detektívek egy napon belül azonosították a támadókat. A háromtagú banda főszereplőjét, az áldozattal korábban üzleti jellegű elszámolási vitába keveredett, harminckilenc éves D. Gábort az autószerelő műhelyében fogták el. Két társa, a huszonhét éves Sz. Patrik és a huszonkilenc éves A. Richárd önként jelentkezett a rendőrségen néhány órával később, amikor megtudták, hogy keresik őket. Kihallgatásukon mindhárman azt mondták: „Nem követtem el a bűncselekményt”. Az emberrablással és testi sértés kísérletével gyanúsított három férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.