Pesti Srácok

Ellenzéki belharc Ferencvárosban: Baranyi Krisztina megvétózná a képviselői fizetésemelést

null

Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere a vele egy politikai oldalon álló önkormányzati képviselők tervének ment neki, mert túlzásnak tartja. A képviselők 280 százalékos emelést szeretnének kapni, a IX. kerület polgármestere Facebook-oldalán fakadt ki és vétóval fenyeget.

Ferencváros 18 képviselőjéből tízen, a Momentum, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd helyi politikusai írták alá azt a javaslatot, hogy az önkormányzat emelje meg a testület tagjainak tiszteletdíját – kezdi Facebook-bejegyzését Baranyi Krisztina. Mint ismertette, közülük kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, akik az eddigi bruttó 290 ezer forint tiszteletdíj helyett 730 ezret szeretnének kapni. A tizedik képviselőnek valamint a fideszeseknek (akik között csak egy bizottsági elnök van) az eddigi 223 ezer forint helyett 520 ezer járna. Baranyi Krisztina bejegyzésében arról ír, hogy mindez Ferencváros Önkormányzatának mintegy nyolcvanmilliós többletkiadást jelentene évente.

– írja bejegyzésében a baloldali polgármester. A politikus azt írja: jóval több, mint másfélszeresét vinnék haza annak, mint amennyit a Fővárosi Önkormányzat bizottságainak elnökei. Baranyi ezért leszögezte: nem támogatja a javaslatot, ha a testület pedig mégis megszavazza, akkor polgármesteri vétóval fog élni.

PestiSracok facebook image

Baranyi Krisztina később hozzászólásban jelezte, hogy a momentumos Mátyás Ferenc visszavonja a javaslat támogatását, nem kíván előterjesztőként szerepelni azon. A képviselő kommentben válaszolt:

Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere is hozzászólt a poszthoz. Jelezte, hogy egyetért Baranyi Krisztinával, elfogadhatatlannak nevezte a tiszteletdíj-emelés mértékét. Hozzátette:

Soproni Tamás hozzáfűzte: Nem biztos, hogy a választási kampányban olyan király dolog a nyilvánosság elé vinni minden kisebb konfliktust, főleg olyat, amit már meg is oldottunk.

Forrás: Baranyi Krisztina Facebook-oldala, Index ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu