Pesti Srácok

Erdoğan szerint nem fogják megszállni Ukrajnát az oroszok

Erdoğan szerint nem fogják megszállni Ukrajnát az oroszok

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint nem reális megközelítés, hogy Oroszország esetlegesen megszállja Ukrajnát – jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség az elnök szavaira hivatkozva. Erdoğan szerint a térség nem tudná elfogadni a háborút; úgy vélekedett, hogy a háborút ki kell törölni, ki kell dobni a politikatörténetből.

A török államfő hétfői albániai látogatása után nyilatkozott erről a török sajtó képviselőinek. Erdoğan a nyilatkozatában úgy vélte: ahhoz, hogy Oroszország meg tudja ezt lépni, az egész világ és a saját helyzetét is fel kell mérnie.

– emelte ki. Rámutatott egyúttal, hogy a térség már nem tud elfogadni háborút.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, hangoztatva, hogy

A török elnök jelezte, hogy mind Ilham Aliyev azeri elnökkel, mind pedig magával Vlagyimir Putyin orosz elnökkel beszélni fog a kérdésről. Erdoğan végül a török újságíróknak felidézte azt is, hogy Törökország a Krím-félsziget 2014-es orosz megszállását is ellenezte.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva cáfolja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.