Pesti Srácok

Háromszorosára ugrott az áram ára a svédeknél

Háromszorosára ugrott az áram ára a svédeknél

Nem kíméli az energiaválság a svédeket sem: az áram ára például háromszorosára nőtt, ami azt jelenti, hogy egy 130 négyzetméteres ingatan kifűtése több mint ezer euróba kerül. A kormány ezért most elkülönített 590 millió eurót annak érdekében, hogy a legkiszolgáltatottabb háztartásokat segítse. Sokan pedig alternatív rezsicsökkentő megoldásokat keresnek, például a háznak csak egy részét fűtik, lezárnak szobákat vagy fűtési eszközként inkább a fát választják.

– mondta Hanna Hall, aki egy öreg, 130 négyzetméteres faházban él. Neki 1016 eurót számláztak ki decemberben az áramfogyasztásért, ami körülbelül háromszorosa az előző évi árnak. Sokan úgy próbálnak spórolni, hogy lekapcsolják a fűtést, gyapjúzoknit húznak, becsukják a szobák ajtaját, ahol épp nem tartózkodnak. A svéd kormány a magas áramár miatt támogatást nyújt, amelynek értelmében a havi 2000 kilowattórát meghaladó fogyasztású háztartások a december–február közötti három hónapra körülbelül havi 2000 korona (195,5 euró) értékű kártérítést kaphatnak. A kormány szerint ez mintegy 1,8 millió háztartást érint – írja a Mandiner. Az árak hatalmasat ugrottak az országban: egy átlagos lakás villamosenergia-költsége éves szinten 266%-kal nőtt decemberben, míg egy átlagos házban, amelynek elektromos fűtése van, átlagosan 361%-ot ugrott a költség ugyanebben az időszakban.

Forrás: Mandiner; Fotó: pixabay

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.