Pesti Srácok

Ismét keserű évet zárt a mézpiac

null

A gyenge tavalyi termés után kevés a méz a belpiacon, de nem csak a kínálat alacsony, a magas árak miatt a belföldi mézcsomagolók és a külföldi vevők sem jelentkeznek kereslettel - írja szerdai számában a Világgazdaság. A lapnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta: 2021 a mostoha időjárás miatt ismét rossz év volt a méhészek számára, az akácméz csupán a Tiszántúlon hozott jó termést.

Ismertetése szerint a belföldön eladott akácméz 90 százalékát a méhészek értékesítik közvetlenül, és csupán 10 százaléknyi megy a boltokba. Ennek az az oka, hogy a méz felvásárlási ára magasra emelkedett, és ha erre a mézkiszerelő és a kiskereskedő is ráteszi a saját hasznát, az így kialakult árat már nem fizetik meg a vásárlók. A piacokon a termelők kilónként 3 és 4,5 ezer forint között árulták az üveges akácmézet.

Virágmézből idén is hiány lesz

Bross Péter elmondta: a nemzetközi piacon megemelkedett a természetes méz ára, ezért is mentek történelmi csúcsra a felvásárlási árak. Jelezte: virágmézből a tavalyi évhez hasonlóan az idén is hiány lesz, mert a termés már elment exportra. Az OMME elnöke szerint a hordós export ismét 15 ezer tonna körül lesz. Kitért arra, hogy két éve megjelentek a polcokon az importmézek. A kínai méztől ugyan még ódzkodnak a beszállítók, de az ukrán méz már megjelent a hazai mézkiszerelőknél is.

PestiSracok facebook image

Hárommilliárd forint támogatás

A támogatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a magyar méhészeti ágazat évente csaknem hárommilliárd forint támogatást kap, ennek a felét az uniós, másik felét pedig a hazai költségvetés finanszírozza. Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke úgy véli, hogy van még némi készlet a további áremelkedésre számító termelőknél, de - mivel az exportőrök 20 tonnánként adják el a mézet - félő, hogy ekkora mennyiséget nem tudnának hatékonyan, időre begyűjteni. Ráadásul a méhészek által várt 2500 forintos árat már nem fizetik meg a vevők.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.