Pesti Srácok

Kínában is újra terjed a koronavírus, már húszmillió ember él zárlat alatt

Kínában is újra terjed a koronavírus, már húszmillió ember él zárlat alatt

Kínában a koronavírus újbóli terjedése miatt már három városban rendeltek el keddre lezárást, amivel 20 millióra emelkedett azok száma, akik zárlat alatt élnek az országban – közölte a kínai állami média. Anjangban 5,5 millió embert érint a kényszerintézkedés, amelyet tömeges tesztelésre hivatkozva rendeltek el a hatóságok, de az értesítés arról nem szólt, hogy a tesztelés után a zárlat véget ér. Hszianban 13 millió, a Henanban található Jücsouban pedig 1,1 millió ember él lezárás alatt.

Anjangban azután rendeltek el korlátozásokat, hogy hétfőn beigazolódott: ketten elkapták az eredetileg a közép-kínai Vuhanból indult koronavírus omikron változatát. A két eset a közlés szerint feltehetően kapcsolatban áll azzal a másik kettővel, amelyet a múlt hét végén azonosítottak a Pekingtől nem messze lévő Tiencsinben. Ezek az első olyan esetek, amelyeknél az omikron variáns nem külföldről érkezett az országba, hanem helybeli fertőződés történt. A lezárt területeken a város lakói nem hagyhatják el otthonaikat, a nem alapvető árucikkeket árusító üzletek bezártak, és korlátozták a közlekedést is – derül ki a kínai állami média beszámolójából. Hszianban és Jücsouban a delta variánst próbálják megfékezni; onnan omikronos esetet még nem jelentettek. Hszianban mintegy 2000 fertőzöttet találtak, és ez a város a legnagyobb járványgóc jelenleg Kínában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.