Pesti Srácok

Kiszelly Zoltán: Márki-Zay sokat kopik, Gyurcsány pedig sokat erősödik

Kiszelly Zoltán: Márki-Zay sokat kopik, Gyurcsány pedig sokat erősödik

Az utódlás nehézségei miatt a baloldali pártok nem tudják megpuccsolni Márki-Zay Pétert, aki viszont ambiciózus személyisége miatt nem fog visszalépni a miniszterelnök-jelöltségtől – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek. Az elemző szerint a baloldal csapdahelyzetbe került azzal, hogy az előválasztást váratlanul, furcsa körülmények között megnyerő Márki-Zay Péter sorozatos botrányos kijelentései miatt egyelőre megállíthatatlannak tűnő lejtmenetre került az összefogás.

Hódmezővásárhely polgármestere legutóbb azzal okozott általános felháborodást, hogy lényegében azt fejtegette: a Covidban elhunyt idős fideszes szavazók az ellenzék győzelmi esélyeit növelik. Kiszelly Zoltán szerint Márki-Zay Péter mindenképpen meg akarja méretni magát, ha már eddig eljutott, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény. Az utódlás nehézségei miatt a baloldali pártok nem tudják megpuccsolni Hódmezővásárhely polgármesterét.

– mondta az elemző. Kiszelly Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem véletlenül fogalmazott úgy hétfői Facebook-bejegyzésében, hogy a hat párt győzhet.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politológus, hozzátéve: ebből következően nem hét-, hanem hatfelé kell majd elosztani a közös listás helyeket, ami egyértelműen a DK-nak kedvez. Kiszelly Zoltán kitért arra is, hogy Gyurcsány Ferenc ügyesen szervezte ki Jakab Péternek a rossz, magának pedig a jó zsaru szerepét, így míg a Jobbik elnöke nyíltan bírálja Márki-Zayt, hogy nem hozza az általa remélt új szavazókat, addig a DK elnöke támogató nyilatkozatokat tesz. Szerinte Gyurcsány azt ígérhette Jakabnak, hogy ha fúrja kicsit Márki-Zayt, akkor a legerősebb párt elnökeként kiharcol majd a Jobbiknak tíz listás helyet.

– mondta az elemző.

Forrás: MTI; Fotó: Index

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.