Pesti Srácok

Lavrov: a NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek

Lavrov: a NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna által vasárnap leadott interjújában jelentette ki, hogy szerinte a NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek a Jugoszláviában, Líbiában és Afganisztánban végrehajtott műveletei alapján.

– mondta. Az orosz diplomácia vezetőjének álláspontja szerint a NATO a hidegháború lezárását követően elvesztette védelmi jellegét. Emlékeztetett rá, hogy a berlini fal leomlását követően az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagállamai meghirdették az "örök barátságot, a biztonság oszthatatlanságát, a szolidaritást, megállapodtak, hogy senki sem erősítheti a saját biztonságát mások rovására". Kifogásolta, hogy a NATO ennek ellenére folytatta az új tagok befogadását. Megismételte: az orosz külügyminisztérium azzal a követeléssel fordul majd a NATO- és EBESZ-beli társintézményeihez, hogy közöljék, miként kívánnak megfelelni annak a vállalásuknak, hogy mások rovására nem erősítik a saját biztonságukat. Mint mondta, a válaszoknak kulcsszerepük lesz azoknak a válaszlépés-javaslatoknak a megfogalmazásában, amelyet a szakminisztériumok terjesztenek majd be Vlagyimir Putyinnak.

PestiSracok facebook image

– mondta. Lavrov szerint Oroszországnak nincsenek illúziói; Moszkva jó, a kölcsönös tiszteleten alapuló, egyenrangú kapcsolatokat akar az Egyesült Államokkal és a világ más országaival. Kifogásolta, hogy a tengerentúlon a globális biztonság és stabilitás kritikus kérdései gyakran esnek belpolitikai érdekek és választási kampányok foglyává. A tárcavezető az orosz tapasztalatokra hivatkozva nehezményezte, hogy a Nyugat szerinte nem tartotta be a Moszkvának adott ígéreteit. Rámutatott, hogy Oroszország tanult a hibájából, és most ezért kér nemcsak írásban lefektetett politikai kötelezettségvállalásokat, de jogi értelemben is kötelező garanciákat a biztonságával kapcsolatban "törvényes érdekeinek teljes és egyenrangú figyelembevétele mellett". Emlékeztett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt az igényt a sérelmekkel együtt még a 2007-es müncheni biztonsági konferencián elmondott beszédében megfogalmazta. Lavrov szerint több nyugati politológus elismerte, hogy az orosz vezetőt nem hallották meg akkor.

– jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára vasárnap Szentpéterváron újságíróknak.

– hangsúlyozta Patrusev, aki azt követően nyilatkozott, hogy a piszkarjovói második háborús temetőben virágot helyezett el Leningrád náci blokádja áttörésének 78. évfordulója alkalmából. Rámutatott, hogy – amerikai tisztségviselőkkel szemben – ukrán kormánypolitikusok maguk is úgy nyilatkoztak, hogy nincs orosz fenyegetés.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/RUSSIAN FOREIGN AFFAIRS MINISTRY HANDOUT

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.