Pesti Srácok

Magyar György ügyvédi irodája Márki-Zay szervezetének szállásadója

Magyar György ügyvédi irodája Márki-Zay szervezetének szállásadója

Magyar György ügyvédi irodája ad helyet Márki-Zay mozgalmának - ez derül ki a Tűzfalcsoport írásából, amelyben emlékeztetnek, hogy az ellenzéki előválasztások kulcsemberéről van szó, aki ugyanakkor elnökségi tagja a hódmezővásárhelyi polgármester országos színre lépését szolgálni hivatott Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nevezett szerveződésnek is.

Furcsa véletlen vagy elhanyagolható jelentőségű adminisztrációs megoldás? Végső soron akár örülhetnénk is, hogy ezúttal a baloldali politikusjelöltek nem bizonyultak annyira amatőrnek, mint eddig megszoktuk. Ha rajtuk múlna, talán még egy őszinte pillanatukban az amerikai követségre próbálták volna meg bejegyeztetni az éppen aktuális „döntsük meg az Orbán hatalmát” célú gittegyletet. Magyar György azonban egy meglehetősen egzotikus figurája kis hazánk nem kevés fantáziával és kreativitással megáldott politikai életének.

Az önjelölt nép- és demokráciaművelő ügyvéd még 2019. május 22-én alapította meg a Civil Választási Bizottságot (CVB), ami lényegében főpróba volt a nagy show előtt. A próbálkozást sikeresnek ítélte az ellenzék és Magyar személyét, illetve az általa konstruált rendszert adoptálta a teljes pártközi viszonyokhoz, így 2021. május 20-án megalakult az Országos Előválasztási Bizottság, amely az un. ellenzéki előválasztás folyamatát felügyelte. Erről aztán az ellenzéki oldalon boldog, boldogtalan groteszk ömlengések formájában fejezte ki, hogy igazi orgazmikus élményt jelent a működése és egyáltalán a létrejötte. Miután pedig máig zavaros módon az OEVB kikiáltotta Márki-Zay Pétert - természetesen mindennemű részrehajlás és gyanús körülmény nélkül - a hajcihő győztesének, hátradőltek és várták a következő lépést (itt főhősünk egy kicsit túl is tolta a biciklit, mert gyorsba le akarta nyomni a pártok torkán, hogy másik párszáz milliót öljenek már egy újabb előválasztásba, amikor is majd a köztársasági elnökjelölt személyéről döntenek, de valamilyen érthetetlen okból a felvetést egyöntetűen lesöpörték az asztalról).

A Tűzfalcsoport arra jutott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom hatályos alapszabályában szereplő adatok abba az irodaházba vezetnek, ahol Magyar ügyvédi irodája is működik. Pontosan csak a bejegyző végzésből derül ki, hogy a két entitás lerakatként egy helyen található meg, amit valamilyen szintén rejtélyes okból kifolyólag például postaládán történő kiírással nem kívántak az érintettek egyértelművé tenni. Éljen az átláthatóság, kedves MZP!

PestiSracok facebook image

A lényeg tehát, Márki-Zay jött, látott győzött, de az OEVB vezér úgy látszik nem csupán szellemi muníciót szolgáltatott pártsemlegesen, hanem a későbbi győztes számára - persze a gyakorlatban az őt jelölő szervezet számára - fedelet is nyújtott. Hogy miért lényeges ez? Márki-Zay ugyanis nem pártjelöltként és közvetlen párttámogatással versenyez. Pontosabban az is benne van a kalapban, de ha szervezete párttá alakulna, akkor annak mindennemű esetleges külföldi finanszírozása kimerítené az illegális pártfinanszírozást, vagyis a kormányváltás terve még a rajthoz állás előtt füstbe menne. Ehelyett viszont egy egyesületként működő valami nyugodtan mismásolhat a háttérben míg a többiekkel kart karba öltve Márki-Zay elbohóckodik indiai szemműtétekkel a porondon.

Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Pesti TV

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.