Pesti Srácok

Már Baján is Gyurcsány egykori miniszterét fizeti tanácsadóként a baloldal

Már Baján is Gyurcsány egykori miniszterét fizeti tanácsadóként a baloldal

Gyurcsány Ferenc volt belügy- és önkormányzati miniszterét ejtőernyőztette a baloldali bajai városvezetés egy jól fizető tanácsadói állásba. Miközben a baloldal az önkormányzatok kivéreztetéséről beszél, saját klientúrájuk kifizetésére mindig találnak megoldást, a települések lakói számára viszont nem marad más, csak az önmagával foglalkozó önkormányzat és az ennek nyomán érzett felháborodás – írja a magyarnemzet.hu.

– derül ki a lap birtokába jutott megbízási szerződésből. A 2010 előtti Gyurcsány-korszakban belügyminiszteri és önkormányzati miniszteri tisztséget is betöltő politikus havi bruttó 400 ezer forintot kap a tanácsaiért.

Lamperth december 22-én meg is kapta az első feladatát: neki kell kivizsgálnia a Polgármesteri Tanácsadó Testülettel (PTT) kapcsolatos visszásságokat. Mint ismert, rögtön a 2019-es önkormányzati választások utáni első képviselő-testületi ülésen állították fel az öttagú testületet az új városvezető, a momentumos Nyirati Klára mellé. Mindez jelentős felháborodást okozott Baján, hiszen nem volt egyértelmű, mi lesz a PTT szerepe. A helyiek közül többen is csak kilencvenmilliós tanácsadó testületnek hívták a grémiumot, amely egy idő után olyannyira kellemetlenné vált a városvezetésnek, hogy – a koronavírus leple alatt – 2020 őszén megszüntették, de az öt tagból négyet tovább foglalkoztatott az önkormányzat.

PestiSracok facebook image

Az Origo beszámolója szerint Búcsú Lajos, a polgármester főtanácsadója havi bruttó 480 ezer, míg Járai Zoltán közlekedéstechnikai szakértő 250 ezer forintos megbízási díjjal dolgozott tovább. A másik két testületi tag, Gömzsik Zita és Pittenauer Zoltán önkormányzati cégek átvilágításával megbízott szakértők pedig – a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása alapján – havi bruttó 384 ezer, illetve 350 ezer forintos megbízási díjért folytathatták az önkormányzatnál. A PTT története azonban itt még nem ért véget: a Nyirati Klára vezette önkormányzat 2021. augusztus 26-án egy vizsgálóbizottság felállításáról döntött, amely a testület két évvel ezelőtti megalakulásának jogszerűségét, valamint működésének szakszerűségét és jogszerűségét hivatott vizsgálni. A vizsgálat ugyanakkor elakadt, két tagot nem hallgattak meg, és a vizsgálóbizottság tagjai is eltérően döntöttek a folytatásról. A jogszerűség vizsgálatával 2021. december 22-én Lamperth Mónikát bízta meg Nyirati Klára, aki a polgármester tanácsadójaként egy héttel korábban állt munkába.

A korábban a bajaiak felháborodása mellett létrehozott és működtetett PTT tehát még a 2020. őszi megszűnése után is viszi Baja pénzét. Lamperth Mónika további feladatairól egyelőre nincs hírünk.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó:MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.