Pesti Srácok

Politikai okok miatt tartja vissza az EU a helyreállítási forrásokat Varga Mihály szerint

null

Világosan látszik, hogy Magyarország és Lengyelország esetében politikai okai vannak a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források visszatartásának – jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően kedden.

A pénzügyminiszter az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy Magyarország az elsők között, 2021 májusában benyújtotta nemzeti helyreállítási tervét, azonban a gyermekvédelmi törvény hazai elfogadása miatt az Európai Bizottság politikai alapokra helyezte a magyar terv megítélését. Szavai szerint ez a keddi vita során megerősítést nyert, ugyanis az Európai Bizottság baloldali érzelmű gazdaságpolitikai biztosa, Paulo Gentiloni közölte, hogy a diszkriminációmentesség biztosítása az iskolai oktatásban az egyik fő érv a magyar helyreállítás finanszírozásának visszatartására.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

– fogalmazott. Kiemelte ugyanakkor, hogy az uniós forrás elmaradása ellenére Magyarország elérte, hogy nem a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), vagy az Európai Uniótól kell hitelt vagy kölcsönt kérnie, hanem képes finanszírozni és működtetni magát a piacokról.

– mondta.

Az Európai Bizottság februárban várható téli gazdasági előrejelzésével kapcsolatban azt mondta, a brüsszeli testület várhatóan megerősíti, hogy a magyar gazdaság visszatért a jó és stabil egyensúlyi növekedési pályára, noha – szavai szerint – még dolgozni kell azon, hogy a folyamatosan csökkenő államadósság és az államháztartási hiány mértéke visszatérjen a járvány előtti szintre. A bevezetni kívánt uniós társasági minimáladóval kapcsolatban Varga Mihály elmondta: az egyeztetések során Magyarország komoly eredményeket ért el. Egyebek mellett azt, hogy ne kelljen általános adószabályként alkalmazni a minimumadó-szintet, ami bizonyos cégek esetében kivételes adótípus vezetését teszi lehetővé. Elérte továbbá, hogy a minimumadóra vonatkozó rendelkezés bevezetésére tízéves átmeneti idő álljon rendelkezésre, és azt, hogy a béreket és a vagyonelemeket is be lehessen számítani az adóalapba, csökkentve ezzel az adó mértékét.

– közölte.

– jegyzete meg.

– tette hozzá Varga Mihály.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.