Pesti Srácok

Több mint hetvenezren vettek részt a környezetvédelmi konzultációban

Több mint hetvenezren vettek részt a környezetvédelmi konzultációban

Több mint hetvenezren válaszoltak a Magyarország zöld úton jár! online környezetvédelmi konzultáció kérdéseire – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Nyitrai Zsolt az előző év végén zárult konzultációról kiemelte: környezetvédelmi ügyben egyszerre ilyen sokan még sosem nyilvánítottak véleményt.

A konzultáció eredményét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára is üdvözölte. Steiner Attila szerint a visszajelzésekből egyértelműen kiderült, hogy a feltett kérdéseket az emberek fontosnak tartják.

A válaszokat ismertetve az államtitkár közölte, hogy a fenntarthatóságot csaknem 97 százalék jelölte meg fontos kérdésként. A túlnyomó többség a klímacélok teljesítését szintén támogatja, de 81 százalék csak olyan módon, hogy az ne veszélyeztesse az energiabiztonságot. Az egyik legnagyobb egyetértés a „szennyező fizessen” elvét övezi, hiszen a válaszadók több mint 85 százaléka szerint a legnagyobb környezetkárosítóknak kell állniuk a fenntarthatósági átállás költségeit. Az illegális hulladéklerakást 67 százalék magasabb bírsággal sújtaná, további több mint 22,6 százalék pedig ennél is szigorúbb fellépést szorgalmaz. Az egyszer használatos palackok új visszaváltási rendszerét a válaszadók majdnem 99 százaléka üdvözölné; többségük a közértekbe is visszavinné a fölöslegessé vált papír, fém, műanyag csomagolást. A napelemek telepítését több mint 95 százalék, a faültetéseket megközelítőleg 98 százalék, az egyszer használatos műanyagok visszaszorítását csaknem 90 százalék fogadja szívesen.

PestiSracok facebook image

– mondta Steiner Attila. A visszajelzések alapján az államtitkár szükségesnek látja többek között a lakossági napelempályázat és a Zöld Busz Program folytatását, a további faültetéseket, valamint a hulladékhasznosítás kiterjesztését.

– tette hozzá. A konzultáció szakmai együttműködő szervezetének képviselője a személyes tapasztalatok jelentőségét emelte ki.

Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a felméréshez kapcsolódó országjárás során csaknem ezer diákkal találkoztak; észrevételeiket a köznevelési államtitkárral is meg fogják osztani. A visszajelzések várhatóan az iskolai programokban is visszaköszönnek majd.

– hangsúlyozta Király Nóra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.