Pesti Srácok

A holland alsóház megszavazta az abortuszhoz előírt "gondolkodási idő" eltörlését

null

A holland parlament alsóháza csütörtökön nagy többséggel megszavazta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az abortuszhoz a jelenlegi jogszabályok által előírt ötnapos "gondolkodási idő" eltörlését. A javaslat értelmében az abortuszt már az első nőgyógyászati konzultáció alkalmával is el lehet végezni, amennyiben a páciens úgy kívánja.

A parlamentben 101 képviselő támogatta a Munkapárt (PvdA), a Zöld Baloldal, a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) és a balliberális Demokraták 66 (D66) indítványát, és 38 képviselő szavazott ellene. A képviselőknek nem volt kötelező pártjuk állásfoglalása mentén szavazniuk, mivel a frakciókon belül is voltak nézeteltérések. A legnagyobb kormánypárt, a VVD támogatta a javaslatot, de a párt két képviselője és a keresztény-konzervatív koalíciós pártok is ellene szavaztak. A Geert Wilders vezette Szabadságpárt képviselői fele-fele arányban támogatták és ellenezték az indítványt. A javaslat az országgyűlés felsőháza elé kerül, és ha azt a szenátorok többsége megszavazza, a kormány ratifikálni fogja.

A gondolkozási idővel kapcsolatos kötelezettség jelenleg minden olyan nőre vonatkozik, aki tizenhat napnál hosszabb ideje állapotos, és terhességmegszakítást szeretne. A régóta vitatott gondolkodási idő akkor került be a holland abortusztörvénybe, amikor a terhességmegszakítás az 1980-as évek elején legálissá vált. A liberális és haladó pártok paternalistának és idejétmúltnak tartják, hogy a nőket törvény kötelezi a terhességmegszakítás megfontolására, míg a konzervatívabb pártok úgy vélik, hogy ez az időszak azt biztosítja, hogy a nők felelős döntést hozzanak egy igen fontos kérdésben. A holland parlamenti képviselők többsége várhatóan támogatni fogja azt a nemrégiben beadott törvényjavaslatot is, amely lehetővé teszi a háziorvosok számára is az abortusztabletták felírását.

Az abortuszok száma Hollandiában az egyik legalacsonyabb a világon. A terhességmegszakítást körülbelül a terhesség huszonnegyedik hetéig végzik el, ennél később csak súlyos egészségügyi okokból engedélyezett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.