Pesti Srácok

Putyin úgy döntött, maradnak az orosz katonák Ukrajna közelében

Putyin úgy döntött, maradnak az orosz katonák Ukrajna közelében

Az ukrajnai konfliktus miatt kialakult feszültség fokozódása miatt folytatják az eredetileg vasárnapig tervezett fehérorosz-orosz hadgyakorlatot – jelentette be vasárnap a fehérorosz védelmi miniszter.

– közölte Viktor Hrenyin tárcavezető. Az eredetileg tíznaposra tervezett, Szövetségesi Eltökéltség-2022 kódnevű közös hadgyakorlat vasárnap ért volna véget, de a legújabb döntés értelmében egyelőre nem vonják ki Fehéroroszországból a gyakorlaton részt vevő orosz csapatokat.

A hadgyakorlat kezdetén az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a műveletben orosz részről a (távol-)keleti katonai körzet katonai parancsnokságai, alegységei és egységei vesznek részt, amelyeket rövid idő alatt mintegy 10 ezer kilométeres távolságról csoportosítottak át nehéz haditechnikai eszközökkel és Sz-400-as légvédelmi rendszerekkel együtt. A manőverek keretében a közlemény szerint megerősítik a fehérorosz államhatár védelmét fegyveres csoportok behatolásával szemben, elvágják utánpótlási útvonalaikat, megsemmisítik az ellenség illegális fegyveres csoportjait. A Kreml akkor azt közölte, hogy az orosz katonáknak a február 20-án véget érő gyakorlat után vissza kell térniük a bázisukra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Kreml/Szputnyik/Pool/Szergej Gunyejev

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.