Pesti Srácok

Németh Szilárd: 2010 után újjá kellett építeni az országot

Németh Szilárd: 2010 után újjá kellett építeni az országot

Közösen újjá kellett építeni az országot 2010 után, egy "kommunista tombolást" követően: amihez hozzá lehetett férni, azt korábban vagy ellopták, vagy elkótyavetyélték, vagy elrontották – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.

Németh Szilárd a Wittner Mária 1956-os halálraítélt, korábbi országgyűlési képviselő életéről szóló Wittner és a világ – Wittner Mária '56 lángjának őrzője című könyv bemutatóján szólalt fel. Az albumot Matúz Gábor állította össze. Az államtitkár felidézte, hogy pénteken volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Jelezvén, hogy éppen aláírásgyűjtésből jött, kijelentette, hogy április 3-án, az országgyűlési választáson is a kommunisták ellen kell harcot vívni. Azt mondta, hogy 2010-ben az ország minden szempontból, erkölcsileg és anyagilag is kilátástalan helyzetben volt.

– jelentette ki az államtitkár. Wittner Máriát idézve úgy fogalmazott, hogy nincsen két baloldal. A '19-es, a '45-ös, az '56-os, a '89-es, a 2002-es és a mostani "komcsik" mind ugyanazok – hangoztatta. Németh Szilárd arról is beszélt: segíteni kell azokon a magyarokon, akik az Ukrajnában dúló háború miatt menekülnek Kárpátaljáról. Wittner Mária, az esemény helyszínéül szolgáló Csepel díszpolgára úgy fogalmazott, hogy azok voltak a lumpenproletárok, akik nagyon utáltak dolgozni, de szerettek volna jól élni. Ennek eredménye lett 1945 után az államosítás. Azt mondta, hogy kihúzták az emberek alól egy élet munkáját. De később a privatizáció ugyanez volt, csak más elnevezéssel – hangoztatta Wittner Mária. Kijelentette, hogy az európai értékrendben ő semmi értéket nem talál.

PestiSracok facebook image

– vélekedett Wittner Mária, kiemelve, hogy a magyaroknak viszont több ezer évre visszatekintő hagyományaik vannak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?