Pesti Srácok

Elnémultak a baloldali pártok vezetői, még mindig nem sikerült reagálniuk Orbán Viktor évértékelő beszédére

Elnémultak a baloldali pártok vezetői, még mindig nem sikerült reagálniuk Orbán Viktor évértékelő beszédére

Elmaradtak a borgőzös, hagymázas, elvakult, szervilis, ideologikus, a tartótiszteknek is megfelelő és a kormányellenes gyűlöletben tobzódók perverz igényeit is kiszolgálni hivatott nagy megfejtések a baloldal vezetőitől a kormányfő évértékelője kapcsán. Pedig gondolatokból nem volt hiány ezúttal sem Orbán Viktor beszédében. Háború, gazdasági helyzet és migráció témájában noha egyetértést aligha kell várnunk, de eltérő nézőpontokat és egymás elképzeléseinek kritikáját szinte magától értetődően. Viszont semmi. A kampány elindult és a baloldal vezetői, akár egy lefulladt motor, némán hallgatnak, és egy nem túl megnyerő hűtőrács mögül kikukucskálva szemlélhetik, ahogy vetélytársuk lendületesen elhúz mellettük.

Ha egy pillanatra félretesszük az álszentséget, akkor persze a megnyilatkozások hiányában nincsen semmi meglepő. Ennek az oka ugyanis pofonegyszerű. Aki látta, hallotta Orbán évértékelő beszédét (ha esetleg mégsem, akkor ITT megnézheti), az megtapasztalhatta, hogy egy ereje teljében lévő, sikeres kormányfő állt ki és osztotta meg gondolatait a nyilvánossággal, amelyben a humoros könnyedség éppúgy jelen volt, mint az államférfiak gondolatvilágának mély és rendkívül komplex hálót formáló tulajdonságai. Ezen felül pedig az Orbán-beszéd egy görbe tükör volt a baloldal és Márki-Zay Péter felé, egyszersmind megszólítása az ország szavazóinak. Nem csoda hát, hogy a baloldal vezetői megkukultak. Nem egyéb ez, mint szégyen, amit a vállalhatatlan formáció és Márki-Zay személye miatt éreznek.

SORBAN DŐLNEK A DOMINÓK

Gyurcsány egy árva sort sem szentelt a témának. Jakab (vagy a főtitkárnő, ki tudja?) a mucsai macsó stílusában böffentett annyit, hogy nem mond semmit (lássuk be, hogy ez már tényleg kabaré). Karácsony Gergely Budapesten kóválygott a baloldali jelöltek között. Szabó Tímea annyira örült annak, hogy a jelöltjeik ajánlásokat kaptak, hogy más nem is fért a napjába. Donáth Anna keménykedett egyet, csak két cicusos képe között nehezen lehetett komolyan venni. Kunhalmi Ágnes épp ultrarasszistába ment át saját választókerületében, ezért háttérbe szorult a pártelnökösdi. Az LMP vezetői olyan gyakran cserélődnek, ellenben a párt annyira jelentéktelen, hogy erre már energiát sem szántunk. Azonban kimaradt a sorból egy utolsó mohikán. Az egyetlen, a kivétel, aki írt valamit, Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt méltán ismeretlen (és egy ideje már csak társ)elnöke, aki igazságtalanságot meg vitát emlegetett, de olyan mélységesen érdektelenül, hogy a közlendőjének elolvasása inkább az időrablás kriminalisztikai kategóriáját merítené ki.

PestiSracok facebook image

Tömören pedig ennyi: SEMMI...

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.