baloldali pártok
Egy újabb civil szerveződésre bukkantunk, ami mögött baloldali pártokat találtunk
Talán a szavazók hülyítése a megfelelő szó arra, amit Budafok-Tétényben csinál a baloldal kampány címszó alatt. Annak idején ugyanis civilek létrehozták a Dialógus az Oktatásért elnevezésű kezdeményezésüket, ami arról szólt, hogy érdemi párbeszédet kezdeményezzenek az oktatásügy szereplői között. A legújabb eseményüknél pedig már a pártlogók is megjelennek, ami annak fényében nem csoda, hogy a rendezvénynek helyet adó Klauzál Ház bérleti díját a baloldali pártok adták össze. Na persze adattal is kell rendesen szolgálnunk, ha részt vennénk a kis összeröffenésen, ami esetleg megkönnyítheti majd a pártok dolgát a választásokkor a mozgósításban. A kerület kormánypárti vezetése természetesen nem kapott meghívót az eseményre.Ezek a magyar pártok juthatnak az Európai Parlamentbe
Öt hónappal az európai parlamenti választások előtt tartott kutatói kerekasztalt az Alapjogokért Központ, a Magyar Társadalomkutató, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93, valamint a Századvég Alapítvány. Az adataik stabil Fidesz-KDNP fölényt mutatnak, és az is körvonalazódik, hogy melyik ellenzéki pártoknak lehet reális esélye a mandátumszerzésre, számolt be az Index.Mélyen hallgatnak a baloldali pártok Fico győzelméről, szomorúságát csak a Momentum merte felvállalni
Amíg Orbán Viktor a közösségi oldalán gratulált Robert Ficonak a választási győzelemhez és nagy örömmel fogadta, hogy egy patriótával dolgozhat a jövében együtt, addig a magyar ellenzék a taktikai csendet választotta. Pontosabban volt köztük, aki először örült, mert azt hitte, hogy nyertek a progresszívek, de miután ez fals információnak bizonyult, gyorsan törölte a posztot. Na jó, azért a Momentum sem hazudtolta meg önmagát, hiszen a felvidéki párt helyett a szlovák liberális jobboldalt biztosították a jövőben is támogatásukról, és azért Gyöngyösi Márton is orbánozott egyet Fico kapcsán.Az elmúlt időszak eseményei is azt bizonyítják, hogy nincs szükség ennyi baloldali pártra
Az április harmadikai választási kudarc óta a baloldali pártoknak nincs más választásuk, mint egymással versengeni, miközben szellemi–ideológiai, szervezeti és vezetési válságba kerültek, így szavazóik tömegesen fordultak el tőlük – hívja fel a figyelmet a XXI. Század Intézet munkatársa elemzésében. Nagy Ervin filózófus kitért arra is, hogy a baloldali pártok helyzete tovább romlik, ugyanis az időközi választásokon is leszerepeltek, de a kata-módosítás elleni tüntetések szervezőinek egy része is elhatárolódott tőlük, pedig nagyon szerettek volna a politikusok a nyakukra ülni. A megújulás hiányát pedig jól mutatja, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal ex-miniszterelnök-jelöltje szépen lassan kúszik vissza a porondra és csak Gyurcsány Ferencnek van esélye arra, hogy egy ernyő alá terelje a balliberális oldalt. Érdemes továbbá azt is megemlíteni, hogy a baloldali tábor képtelen ennyi pártot fenntartani, így az előttük álló időszak a túlélésről fog szólni.Elnémultak a baloldali pártok vezetői, még mindig nem sikerült reagálniuk Orbán Viktor évértékelő beszédére
Elmaradtak a borgőzös, hagymázas, elvakult, szervilis, ideologikus, a tartótiszteknek is megfelelő és a kormányellenes gyűlöletben tobzódók perverz igényeit is kiszolgálni hivatott nagy megfejtések a baloldal vezetőitől a kormányfő évértékelője kapcsán. Pedig gondolatokból nem volt hiány ezúttal sem Orbán Viktor beszédében. Háború, gazdasági helyzet és migráció témájában noha egyetértést aligha kell várnunk, de eltérő nézőpontokat és egymás elképzeléseinek kritikáját szinte magától értetődően. Viszont semmi. A kampány elindult és a baloldal vezetői, akár egy lefulladt motor, némán hallgatnak, és egy nem túl megnyerő hűtőrács mögül kikukucskálva szemlélhetik, ahogy vetélytársuk lendületesen elhúz mellettük.Ajánljuk még