Pesti Srácok

Újabb cseh rendőri kontingens kezdte meg a szolgálatot a magyar–szerb határon

null

A határvédelemben is erősödik az együttműködés a V4-ek között. A visegrádi országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) határrendészeti együttműködésének részeként újabb, negyventagú cseh rendőri kontingens kezdte meg a szolgálatot a magyar–szerb határon vasárnap reggel.

Szilassi-Horváth Jenő, Csongrád-Csanád megyei rendészeti főkapitány-helyettes azt mondta: a cseh rendőrök kézzelfogható segítséget nyújtanak a határvédelemhez. Az előző kontingens tagjai két hónapos szolgálatuk alatt 777 esetben, összesen több mint 6000 migráns feltartóztatásában segítették a magyar rendőröket.

– közölte az ezredes. A főkapitány-helyettes kifejtette: tavaly egész évben Csongrád-Csanád megyében 49 ezer migránssal szemben intézkedtek a rendőrök, és akadályozták meg a határsértők továbbjutását az országba. Idén ez a szám januárban meghaladta a 8200-at.

PestiSracok facebook image

Miroslav Tóth, a cseh kontingens parancsnoka elmondta: kollégáival 16 járművel, terepjárókkal és egy rabszállítóval érkeztek Szegedre; munkájukat éjjellátó készülékek és két kutya is segíti. Legfontosabb feladatuk a schengeni határ védelme, a határsértők feltartóztatása. Az ezredes közölte: 2016-ban már szolgált Magyarországon, éppen Szegeden. Az akkor szerzett tapasztalatait, például a nagyobb csoportok kezelését csehországi, idegenrendészeti területen végzett munkájában tudja hasznosítani.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.