szerb-magyar határ
Kékfény: a magyar-szerb szakaszon tavaly 310 százalékkal nőtt a rendőrök és katonák elleni erőszak
A magyar rendőrség egyik legnagyobb kihívása volt tavaly is az egyre növekvő és egyre erőszakosabbá váló embercsempészet elleni küzdelem. A statisztikák szerint 2022-ben 167 százalékkal nőtt az embercsempész bűncselekmények száma, 1697 ügyben indítottak nyomozást. Az illegális migránsok száma 120 százalékkal nőtt, tavaly összesen 269 254-en lépték át az ország határait - hangzott el a Duna Televízió Kékfény című, hétfő este sugárzott műsorában. Kuczik János rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes azt közölte, korábban inkább a kerítést próbálták átvágni, vagy alagutakat fúrtak az embercsempészek és a migránsok, de tavaly már más módon is próbálkoztak. A módszer az, hogy kisebb-nagyobb csoportokban érkeznek a biztonsági határzárhoz Szerbia irányából, és kövekkel, botokkal dobálják meg a határőrizetet ellátókat, közben onnan pár száz méterre létrák segítségével jutnak át a kerítésen. Megmutatjuk, mi történik most a déli határon – Tartsanak a PestiSrácokkal szerdán élőben a Facebookon is
Rendhagyó tudósításra vállalkozik a PestiSrácok.hu stábja, hogy megmutassuk, mi zajlik most a déli határon, annak magyar és szerb oldalán. Szerdán reggel 7 órától folyamatos tudósítással várjuk olvasóinkat és nézőinket is, nemcsak a PestiSrácok.hu oldalon, hanem portálunk Facebook-oldalán is, ahol élő bejelentkezésekkel, helyszíni fotókkal, minivideókkal is szolgálunk a nap folyamán. Velünk tart a Migrációkutató Intézet egy szakértője, akitől akár Önök is kérdezhetnek. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.