Pesti Srácok

Vádlott pszichiáter adhatott szakvéleményt M. Richárdnak

Vádlott pszichiáter adhatott szakvéleményt M. Richárdnak

Az a pszichiáter főorvos adhatott szakvéleményt a gondnokság alá helyezéshez a Dózsa György úti gázolónak, aki ellen két hete emelt vádat a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet.

Azt még az Inforádió szellőztette meg, hogy 2021 januárjában egy M. Richárdhoz nagyon közel álló nő kezdeményezte az illetékes kerületi Kormányhivatal Gyámügyi Osztályán a férfi gondnokság alá helyezését, amihez forrásaink szerint csatolta annak a pszichiáter főorvosnak a szakvéleményét, aki ellen a minap emeltek vádat korrupció miatt. Amennyiben a gondnokság alá való helyezés megtörtént volna, mentesülhetett volna az ellene folyó büntetőeljárások alól.

M. Richárdot 2020 szeptemberben mondta ki a bíróság első fokon bűnösnek a 2017-ben a Dózsa György úton történt, két ember halálát követelő gázolás miatt. Ebben az eljárásban bírálták el azt is, hogy korábban megvert egy kerékpárost. A halálos közúti baleset gondatlan okozásáért, illetve garázdaságért és testi sértésért halmazati büntetésként 4 év, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és véglegesen eltiltották a járművezetéstől.

Emellett van egy hivatali vesztegetéses ügye, amelyben azzal vádolják, hogy fizetett azért, hogy visszakapja a jogosítványát, illetve hogy a Dózsa György úti baleset ügyét megússza. Úgy tudni, a gyámhivatalnál elutasították az M. Richárd gondnokság alá helyezését kérelmező eljárást, így annak már azelőtt vége lett, hogy a gyámhivatal érdemben elkezdte volna vizsgálni az ügyet. A lakhely szerint illetékes gyámhivatal a vonatkozó törvény értelmében nem árulhatja el, hogy a szakvéleményt ki adta a kérelemhez. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény rendelkezései szerint a gyámügyi eljárások, köztük a gondnoksági ügyek ugyanis nem nyilvánosak. Egyébként a kérelem beadása után néhány nappal M. Richárdot ismét letartóztatták. A férfi időközben bevonult a Dózsa György úti baleset kapcsán másodfokon csökkentett, jogerőssé vált 3 év 6 hónapos börtönbüntetése letöltésére.

PestiSracok facebook image

Sajtóértesülések szerint a férfi már 1995-ben is többször megfordult a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A kétezres évek elején négy évre ítélték kábítószerrel való visszaélés miatt, és többször kapott felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést garázdaság miatt. M. Richárdot a kecskeméti maffiaperként elhíresült büntetőeljárásban is elmarasztalták: 8 év fegyházat kapott, amit le is töltött.

Ismert, a Fővárosi Főügyészség emelt vádat a pszichiáter főorvos ellen önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. A vádhatóság indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri. A vádirati tényállás lényege szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház szakgondozójában dolgozó – önálló intézkedésre jogosult – pszichiáter főorvossal, a későbbi vádlottal szemben. A megbízhatósági vizsgálat során az NVSZ munkatársa, a tárgyalótiszt – ebbéli minőségét leplezve – előzetes időpontkérés alapján 2021. szeptember 17-én megjelent a főorvos rendelésén. A tárgyalótiszt előadta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert börtönbüntetése letöltése végett 2021 novemberében a büntetés-végrehajtási intézetbe kell bevonulnia. Üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte. Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, és az orvos segítségnyújtásáért hálás lenne. A főorvos – az ajánlat jogellenességét felismerve és azt elfogadva – közölte a tárgyalótiszttel, hogy az egészségügyi nyilvántartásban kórelőzmény-kutatást végez. A tárgyalótiszt ekkor azt mondta, hogy nem magyar állampolgár, korábban nem kezelték és magyar taj-számmal sem rendelkezik még, azt várhatóan a következő héten kapja meg. Az orvos erre a kórelőzmény-kutatást félbehagyta. Az orvos a taj-szám és a kórelőzmény hiányában azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt a „beteg”, ahol visszamenőlegesen rögzít kettő-három hónappal korábbi, valótlan kórtörténetet, majd november elején ez alapján kiállít olyan, valótlan tartalmú igazolást, amely szerint a tárgyalótiszt négy-öt hónapja kezelésen vesz részt. A szolgálat munkatársa ezt követően elővett egy zárt borítékot, amelyben 300 ezer forint volt, és azt a főorvos felé nyújtva, a vádlott asztalára helyezve megköszönte a segítséget. A vádlott a jogtalan előny ígéretét elfogadva a zárt borítékban elhelyezett pénz helyben történő átvételét azzal hárította el, hogy azt a tárgyalótiszt ne ott helyben, hanem a magánrendelésén adja át. A lefolytatott megbízhatósági vizsgálat alapján az NVSZ feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amely a nyomozást lefolytatta.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.