Pesti Srácok

Varga Mihály: mától érkezik a bankszámlára a családi adó-visszatérítés

null

Mától érkezik a bankszámlára a családi adó-visszatérítés azoknak, akik utalással kérték a kézbesítést – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön. Egy másik Facebook-bejegyzésben a pénzügyminiszter hozzátette: 610 milliárd forintot kapnak vissza a családok. Összehasonlítás gyanánt megjegyezte: 2009-ben a családi adókedvezmény összesen 12 milliárd volt.

Varga Mihály elmondta: az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, ezt minden család legkésőbb hétfőig – azaz a törvényi határidő előtt – megkapja. A postai kézbesítések már megtörténtek, százhatvanezer család kapott közel ötvenmilliárd forintot. Kiemelte: a családi adó-visszatérítéssel a gyermeket nevelő szülőknek februárban 610 milliárd forintot adnak vissza. A családok megerősítésére a magyar gazdaság teljesítménye ad lehetőséget: a tavalyi volt az elmúlt harminc év legnagyobb gazdasági növekedése, és idén is jóval öt százalék feletti növekedést várnak – mondta Varga Mihály. Fontos a tárcavezető szerint, hogy az adó-visszatérítéshez való jog nem veszhet el; az szja-bevallásban igénybe vehető azoknak, akik elmulasztották tavaly december 31-ig benyújtani a nyilatkozatot.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Varga Mihály Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.