Pesti Srácok

Azonnal elindítaná a jogállamisági eljárást az Európai Parlament

null

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottságnak az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását – közölte az uniós parlament csütörtökön. A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy az európai és a hazai baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 478 szavazattal, 155 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők üdvözölték az Európai Unió Bíróságának nemrég meghozott ítéletét, amely elutasította a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket. Az uniós parlament szintén üdvözölte az uniós bíróság azon következtetését, hogy a rendelet összhangban áll az uniós joggal és az unió tagállami jogállamisággal kapcsolatos hatásköreivel.

Az állásfoglalás hangsúlyozza: legfőbb ideje, hogy az Európai Bizottság teljesítse az uniós szerződések szerinti feladatait, és azonnal tegyen lépéseket a jogállamiság elveinek egyes tagállamokban tapasztalható súlyos megsértése ellen, amely – véleményük szerint – komoly veszélyt jelent az unió pénzügyi érdekeire. Hozzátették, hogy a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszert mind az uniós költségvetés, mind a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap esetében alkalmazni kell.

Fidesz: a baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik

PestiSracok facebook image

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik. Kijelentették: a baloldali politikusok ahelyett, hogy minden eszközzel Lengyelország és Magyarország küzdelmét támogatnák az Ukrajnából érkező menekültek ellátásában, ezeket az országokat politikai okok miatt továbbra is uniós forrásaik zárolásával fenyegetik.

– írták. A közlemény szerint hónapok óta tartó politikai bosszúhadjárat újabb állomása a mostani, baloldali képviselők által támogatott állásfoglalás. Magyarországot ezzel is valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni.

– közölték.

– tették hozzá.

Ujhelyi: "beismerő vallomás"

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében "beismerő vallomásnak" nevezte, hogy a Fidesz EP-képviselői nemmel szavaztak a jelentésről; ezzel – mint írta – tovább erősítették nyílt szembenállásukat az európai értékekkel, és tovább veszélyeztetik a Magyarországnak járó uniós források mielőbbi lehívását.

– írta.

– fogalmazott a szocialista képviselő.

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács 2020 decemberében erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról. A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet