Pesti Srácok

Biden: Amerika válaszolni fog, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna

null

Az amerikai elnök Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően jelentette ki, hogy az Egyesült Államok nem hagyná válasz nélkül, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Ukrajnában. Joe Biden azt is hangsúlyozta, hogy válaszuk "arányos" lenne, a használt fegyver alkalmazásához igazítva.

Az amerikai elnök szerint az orosz elnök a NATO megosztását akarta elérni az ukrajnai inváziójával, Vlagyimir Putyin azonban az ellenkezőjét érte el annak, amit akart.

– fogalmazott az amerikai elnök, s és hozzátette: a szankciók szigorú végrehajtásával fent kell tartani a nyomást Moszkván.

PestiSracok facebook image

– közölte. Azt mondta, ha azonban olyan országok, mint Indonézia és mások nem értenek egyet Oroszország eltávolításával, akkor véleménye szerint Ukrajnának is meg kell engedni, hogy részt vegyen a G20-ak találkozóin. Közölte továbbá: az Európai Unió és a NATO rendszert hoz létre annak ellenőrzésére, hogy Kína megsérti-e az Oroszország elleni szankciókat. Azt mondta: világossá tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy következményei lesznek, ha úgy dönt, támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni agresszióhoz. Kína tisztában van azzal, hogy gazdaságának jövője sokkal szorosabban kapcsolódik a Nyugathoz, mint Oroszországhoz – vélekedett Biden. Egyben reményét fejezte ki, hogy Kína nem nyújt segítséget a háború folytatásához Oroszországnak. Biden megerősítette korábbi bejelentését, miszerint országa százezer ukrán menekültet fogad be.

– fogalmazott. Biden közölte továbbá, az Egyesült Államok egymilliárd dollár humanitárius segítséget nyújt az ukrajnai orosz támadások elől menekülőket befogadó országoknak.

– tette hozzá az amerikai elnök.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/POOL AFP/Saul Loeb

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.