Pesti Srácok

Budai Gyula feljelentést tett a gyanús pestszentlőrinci ingatlanügyletek miatt

null

Budai Gyula csalás, befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett, miután Anonymous egy olyan vágatlan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyből kiderült, hogy a XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez.

Portálunk is beszámolt Anonymus legújabb dobásáról, ahol egy hangfelvételt közölt, amelyen a több korrupciógyanús üggyel összefüggésbe hozott baloldali háttérember, Patek Gábor társalog egy ismeretlen személlyel. A beszélgetés során Patek részletesen ismerteti a pestszentlőrinci ingatlanfejlesztések körülményeit. Gajda Péter jobbkeze egyebek mellett arról számolt be, hogy az Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból négy lakást tudtak maguknak kikanyarítani. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig Patekék osztozhatnak. Patek Gábor említést tett az Üllői út 357. szám alatti 46 lakásos projektről is.

– idézte fel a történteket. A baloldali háttérember szavaiból végül kiderült, hogy egy jól kieszelt hitelkonstrukcióval és egy túlárazással ebből a beruházásból is sikerült visszakapni a négy lakást.

PestiSracok facebook image

– dicsekedett el Patek Gábor, aki minden bizonnyal Bacsik Györgyre, a kerületi vagyonkezelő vezetőjére utalt. Arról is beszámolt, hogy szerinte a XVIII. kerületi vezetők – beleértve a DK-s polgármestert is – meglehetősen elégedettek a munkájával.

– emlékezett vissza a történtekre Patek Gábor.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.