Pesti Srácok

Elítéli az Árja Testvériséget védelmébe vevő jobbikos Szilágyi Györgyöt a honi zsidó közösség is

Elítéli az Árja Testvériséget védelmébe vevő jobbikos Szilágyi Györgyöt a honi zsidó közösség is

A The Jewish Voice című amerikai konzervatív hírportál írta meg, hogy Szilágyi György hosszú beszédet mondott a hírhedt, amerikai neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű, számos bűncselekménnyel és gyilkossággal meggyanúsított bűnszervezet védelmében, ami úgy tűnik, hogy a Magyar Zsidó Imaegyletnél is kiverte a biztosítékot – írja a magyarnemzet.hu.

– nyilatkozta Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke arra reagálva, hogy Szilágyi György, a Jobbik alelnöke egy videó tanúsága szerint azzal védte az Árja Testvériség (Aryan Army) nevű, skinhead frizurát és horogkeresztes tetoválást viselő bűnözők által vezetett csoportot, hogy „az Aryan Army, azt ha mindenki tudná, soha nem volt náci jelkép, ez az amerikai börtönökben a fehéreknek a csoportosulása, ami ugyanúgy megvan a feketéknek is, ez egy érdekvédelmi szervezet”.

A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke a Magyar Nemzetnek kiemelte, hogy minden olyan önkényuralmi jelképpel, amelynek nevében a történelem során ártatlan emberek életét oltották ki, azokkal felelősséggel az Örökkévaló által teremtett világában élő ember semmilyen formában nem tud közösséget vállalni. Mint fogalmaz, rabbiként a magyar zsidó közösségekért, a nemzet alkotóelemeként a magyar nemzetért élő emberként, a szolgálatában a Teremtő törvényét próbálja átadni a kisebb és a nagyobb családja számára.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Róna Tamás.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.