Pesti Srácok

Költségvetési csalás miatt indult eljárás három őrző-védő cég vezetője ellen

null

Három őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás több százmillió forintos költségvetési csalás miatt, az ügyészség indítványozta letartoztatásukat – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön. Szanka Ferenc kiemelte: a cégvezetőket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint az országos kiterjedtségű, őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy a munkavállalóik után ne kelljen a közterheket, valamint a vállalkozások által nyújtott vagyonvédelemi szolgáltatás után áfát fizetni, egy, a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét vették igénybe. A megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, amelynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát – bár részben bevallották – senki nem fizette meg. A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállított.

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban már két összehangolt akció keretében a bűnszervezet 11 tagját tartóztatták le: a csoport irányítóit, az alattuk végrehajtói szinten levőket, a cégeket biztosító ügyvédet, más gyanúsítottak pedig szabadlábon védekeznek. Kedden hat, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, vagyonvédelemmel foglalkozó cég három vezetőjét vették őrizetbe. A hatóságok bizonyítékokat, több százmillió forintnyi készpénzt, ékszereket, gépkocsikat foglaltak le, üzletrészeket és bankszámlákat zároltak.

PestiSracok facebook image

– tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még