Pesti Srácok

Láng Zsolték nem hagyták szó nélkül, hogy Karácsony döntése egymilliárd forintos kárt okozott a BKV-nak

Láng Zsolték nem hagyták szó nélkül, hogy Karácsony döntése egymilliárd forintos kárt okozott a BKV-nak

Közel egymilliárd forint kár érte és éri 2019 óta a Fővárosi Önkormányzat közlekedési vállalatát Karácsony Gergely szabálytalan döntésének köszöngetően, ami miatt még 120 millió forintos bírságot is meg kellett fizetni a Közbeszerzési Hatóságnak - olvasható a Fidesz Budapest közösségi oldalán. A bejegyzésben kérdésként felvetik, hogy vajon milyen kapcsolat van a főpolgármester és a baloldalhoz erősen kötődő Patek Gábor között, aki közel kilencvenszázalékos kedvezményben részesített reklámfelületet a Párbeszéd és Karácsony Gergely számára.

Karácsony Gergely 2019-ben jogszerűtlenül nem írta alá és hirdette ki a BKV szabályosan lebonyolított reklám tárgyú közbeszerzését - írta a Fidesz Budapest. A Facebookon közzétett bejegyzés szerint akkor ezt azzal indokolta a főpolgármester, hogy ezzel borsot tört "egyes gazdasági és politikai körök" orra alá. A nyertes cég a francia JCDecaux lett volna.
A Fidesz Budapest hozzáteszi:
Kérdésként felvetik:
A főpolgármester egyelőre nem reagált a bejegyzésre.
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."