Pesti Srácok

Szaúd-Arábia dollár helyett jüan alapú elszámolást fontolgat a kínai olajügyleteknél

null

A Wall Street Journal értesülései szerint Szaúd-Arábia dollár helyett jüan alapú elszámolást fontolgat a kínai olajügyletek lebonyolításánál. A konzervatív politikai-gazdasági lap információi szerint Peking és Rijád aktívan egyeztet arról, hogy Szaúd-Arábia kínai olajexportjának legalább egy részét ne amerikai dollárban, hanem kínai jüanban bonyolítsa le.

A jüan alapú olajszerződésekről már hat éve tárgyalnak a felek, de mindez új lendületet kapott az idén az ukrajnai háború, valamint amiatt, hogy a szaúdi vezetés egyre elégedetlenebb Washington közel-keleti politikájával. A WSJ ezzel összefüggésben felidézte, hogy Rijád egyrészt sérelmezi, amiért Washington nem támogatja eléggé a katonai beavatkozását a jemeni polgárháborúban, másrészt pedig kifogásolja azt is, hogy Joe Biden amerikai elnök kormánya megállapodásra törekszik Szaúd-Arábia regionális riválisával, Iránnal a teheráni vezetés nukleáris programjáról. Szaúd-Arábiát ezenfelül – a lap szerint – "megdöbbentette" az Egyesült Államok tavalyi csapatkivonása Afganisztánból.

A globális olajkereskedelem mintegy nyolcvan százalékát dollárban bonyolítják. Szaúd-Arábia 1974 óta kizárólag dollár alapú elszámolást követ az akkori amerikai elnök, Richard Nixon kormányzatával biztonsági garanciák fejében kötött megállapodás értelmében. Mindazonáltal Washington és Rijád kapcsolatai Joe Biden amerikai elnök kormányával megromlottak. Ezt látszik alátámasztani a WSJ napokkal ezelőtt közzétett értesülése is, miszerint Szaúd-Arábiában nem fogadják az amerikai elnök telefonhívását.

Kína a szaúdi olajexport több, mint negyedét vásárolja fel. Amennyiben az elszámolásokban áttérnének jüanra, az megerősítené a kínai fizetőeszközt. A jüan árfolyama máris megugrott. Kína 2018-ben vezetett be jüan alapú elszámolást olajszerződéseiben. A pekingi vezetés számára a dollár alapú fizetések kockázatosakká váltak az Egyesült Államok Iránt, illetve Oroszországot sújtó szankciói után. A WSJ felidézte, hogy a szaúdi–kínai közeledés jeleként a rijádi vezetés meghívta Hszi Csin-ping kínai elnököt az idén Szaúd-Arábiába.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Anonymous/Associated Press

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.