Pesti Srácok

Szijjártó: főkonzulátussá bővül az edinburghi magyar külképviselet, a londoni konzulátus új épületbe költözik

null

Magyarország főkonzulátussá bővíti külképviseletét a skóciai Edinburghben, a londoni konzulátus pedig új épületbe költözik - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma a brit fővárosban.

A tárcavezető a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a V4-brit csúcstalálkozót követően közölte, hogy az intézkedés nyomán könnyebb lesz a kapcsolattartás a Skóciában élő magyarok számára az anyaországgal. A London szívében nyíló, mintegy 600 négyzetméteres konzuli irodában pedig emelt szintű szolgáltatások várják majd az "ügyes-bajos dolgaikat intéző" magyarokat.

Kiemelte, hogy Nagy-Britanniában három helyszínen, Londonban, Manchesterben és Edinburghben is szavazhatnak az április 3-i országgyűlési választáson a magyar választópolgárok, akiket a négy évvel ezelőttihez képest "jelentős mértékben megemelt kapacitással" várnak, hogy minél kevesebbet kelljen sorba állniuk.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország és Nagy-Britannia között "erős stratégiai szövetség, sőt barátság van", a két ország számos kérdésben hasonló álláspontot képvisel, és rendkívül fontosnak tartja a nemzeti szuverenitást.

A britek hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság tavaly rekordévet zárhatott

Szavai szerint a kétoldalú együttműködésből Magyarország sokat profitált az elmúlt időszakban. A brit cégek a hatodik legnagyobb beruházói közösséget alkotják, s nagyjából hatvanezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, így nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság tavaly a válság ellenére is rekordévet zárhatott - mondta.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly ötmilliárd euró körül volt, és a magyar kivitel növekedése hozzájárult az elért exportrekordhoz.

Végezetül pedig rámutatott, hogy fontos közös pont még az is, hogy mindkét ország nagymértékben támaszkodik az atomenergiára az energiaellátás biztonsága érdekében.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.