Pesti Srácok

Szijjártó: újabb híd épül Magyarország és Szlovákia között (Videó!)

Újabb Ipoly-híd épül jövő év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét és a gazdaság fejlesztése szempontjából is fontos – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió társfinanszírozásával 2,3 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés alapkőletételén kiemelte:

Beszédében aláhúzta, hogy a jelenlegi háborús helyzetben felértékelődik a nyugalom és a béke jelentősége, amiért szerinte mindkét fél sokat tett az elmúlt években, ugyanis korábban komoly nehézségek gátolták a jó viszonyt, de megszületett az elhatározás, hogy közös sikertörténetek építésével megteremtik a kölcsönös bizalom alapját.

PestiSracok facebook image

–mondta. Erre példaként hozta fel, hogy a kétoldalú kereskedelem tavaly, 27 százalékos növekedéssel, elérte a 13 milliárd eurót, és ezzel rekordot döntött. Ennek kapcsán kiemelte, hogy Szlovákia mára hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és a magyar tőke egyik legfőbb célországává vált, Magyarországon pedig hétszáz szlovák tulajdonú cég több mint ötezer embernek ad munkát.

– szögezte le. Szijjártó Péter a gáz- és elektromos hálózat összekötésére is kitért, amit rendkívül fontosnak nevezett az energiaellátás biztonsága szempontjából.

– fogalmazott. Elmondta: harmincöt helyen van közúti kapcsolat a két ország határán, ebből tizenkettő 2010 óta épült, és jelenleg is hat fontos fejlesztés zajlik, köztük immár három híd építése az Ipolyon. Emellett Nagyrozvágy és Nagygéres között útkapcsolat, Neszmélynél kompösszeköttetés jön létre, Dunakilitinél pedig gyalogos híd épül. A fejlesztések mindegyike lezárul jövő év végéig.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.