Pesti Srácok

Az uniós tagállamok fizetik majd meg Ukrajna újjáépítését

Az uniós tagállamok fizetik majd meg Ukrajna újjáépítését

A Bloomberg értesülései szerint Brüsszel már tudatta is a tagállamokkal, hogy keleti szomszédunk háború utáni újjáépítését az unió tagállamai fogják majd finanszírozni egy, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alaphoz hasonló pénzügyi alap létrehozásával. Mint ismert, hazánk a jogállamisági hajcihő okán éppen ezekhez a forrásokhoz nem fér hozzá Brüsszel döntése miatt.

Az Európai Unió szolidaritási alapot készül létrehozni, hogy finanszírozza Ukrajna háború utáni újjáépítését, és a Bloomberg értesülése szerint Brüsszel már tudatta a tagállamokkal, hogy várhatóan nekik kell majd állniuk a költségek döntő részét – írta a vg.hu. Az alap hasonló lesz, mint az, amelyet a koronavírus-járvány okozta válság kezelésére használnak a 27-ek. A befektetéseket és a reformokat az ukrán kormánnyal egyeztetve finanszírozzák, de azt még nem lehet tudni, hogy annak mekkora része lesz a segély, illetve a hitel. Mivel a háború még tart, és senki nem tudja, mikor ér véget, ezért egyelőre az alap számára szükséges összeget sem lehet meghatározni.

Az Európai Bizottság azonban arra számít, hogy az a következő évtizedekben eléri a több százmilliárd eurót, és az újjáépítési tervekről már egyeztetnek brüsszeli és washingtoni illetékesek, valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A nemzetközi pénzügyi szervezetek, az EU és az Egyesült Államok nem csupán Kijev anyagi támogatását kész biztosítani, de azt is garantálni akarja, hogy a pénzt megfelelően használják majd fel,és ez nem lesz egyszerű feladat.

Az egyik legsúlyosabb akadály a rendszerszintű korrupció. Ukrajna a lehetséges százból 32 pontot szerzett tavaly a Transparency International korrupcióérzékelés-indexe (CPI) szerint, és így a 122. helyen végzett 180 ország közül. (Oroszország még rosszabbul teljesített, 29 ponttal a 136.) A másik fő akadály a felügyeleti mechanizmusok hiánya.

PestiSracok facebook image

A bizottság első lépésként a Világbankkal közösen felméri, hogy mennyi pénz szükséges az ország helyreállítására. Az ukrán kormány becslése szerint az orosz támadások már eddig mintegy ezer milliárd dollárnyi kárt okoztak. A legfontosabb az infrastruktúra helyreállítása és a közszolgáltatások fenntartása. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azt mondta Ursula von der Leyennek, az EB elnökének, hogy a kormányának havi öt–hét milliárd dollárra van szüksége a munkabérek és egyéb szociális kiadások kifizetésére.

Az EU egyébként a háború kezdete óta már jóváhagyott egy hatszázmillió eurós kedvezményes hitelt Ukrajna számára, és egy hasonló összegűt nyújt várhatóan még a nyár előtt. Az IMF pedig egy 1,4 milliárd dolláros sürgősségi finanszírozást biztosított, miközben hatálytalanított 2,2 milliárdnyit a korábbi ötmilliárdos hitelből, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy Kijev nem tudja teljesíteni a fennmaradó rész folyósításához szükséges reformokat és feltételeket, többek között a korrupció elleni küzdelem terén.

Több tagállam, például Svédország és Szlovénia azt is szorgalmazza, hogy fordítsák az ukrán újjáépítésre a szankciós listán szereplő orosz oligarchák befagyasztott vagyonát. A nyugati büntetőintézkedések miatt sorra vonulnak ki a külföldi cégek Oroszországból, vagy függesztik fel a működésüket. A világ negyedik legnagyobb autógyártója, a Stellantis kedden jelentette be, hogy logisztikai problémák és a szankciók miatt felfüggeszti a gyártást utolsó oroszországi gyárában, ahol a japán Mitsubishivel közösen furgonokat készítettek. A Stellantis gyártott és forgalmazott Peugeot, Citroёn, Opel, Jeep és Fiat típusú járműveket az országban, de a Reuters beszámolója szerint így is csak az orosz autópiac egy százalékát adta. Az orosz exportot és importot már az invázió kezdete után felfüggesztették, a termelést átvitték Nyugat-Európába, és befagyasztották a tervezett befektetéseket.

Az Oroszország elleni szankciók azonban nem terjednek ki a mezőgazdaságra, bár egyre erősödik a nyomás a külföldi agrárcégeken az ukrán termelők és uniós politikusok részéről, hogy szakítsák meg az együttműködést Moszkvával. Olyan óriásokról van szó többek között, mint a világ legnagyobb vegyipari vállalata, a német BASF és a svájci Syngenta, amelyek vetőmagokat és növényvédő szereket szállítanak Oroszországnak. Utóbbi ráadásul leállította a szállítást Ukrajnának, annak ellenére, hogy érvényes szerződésük van, és az ukránok előre fizettek – idézte a Politico Dmitri Szkornyanovot, az egyik legnagyobb ukrán agrárcég, a HarvEast vezérigazgatóját. A nyugati cégek azzal védekeznek, hogy humanitárius missziót teljesítenek, a globális éhínséget akadályozzák meg, mivel Oroszország a világ legnagyobb árpa-, búza- és napraforgóolaj-exportőrei közé tartozik, és olyan közel-keleti és észak-afrikai országok függnek tőle, ahol egyébként is gyenge az élelmiszer-biztonság.

Forrás: vg.hu; Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.