Pesti Srácok

Demokratikus úton nem tudott megszabadulni MZP az alpolgármesterétől, így megvonta minden jogkörét

null

Portálunk már beszámolt róla, hogy Hódmezővásárhely szocialista alpolgármesterének leváltását javasolta csütörtökön Márki-Zay Péter. A Fidesz–KDNP képviselői kivonultak a napirendi tárgyalásáról, a titkos szavazást is kihagyták, mert nem kívántak a város baloldali vezetőinek egymás közti leszámolásában részt venni. Az indítványt csak hét képviselő támogatta nyolc helyett, hárman pedig nemmel szavaztak. Demokratikus úton nem tudott MZP megszabadulni az alpolgármestertől, ezért minden feladatkörét elvonta, majd cinikusan bejelentette, hogy nem politikai, hanem személyi döntés született.

– magyarázta a döbbenetes fejleményeket MZP a közösségi oldalán.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a legdiktatórikusabb módszereket alkalmazó városvezető.

– jelentette be Márki-Zay Péter.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook