Pesti Srácok

Egy tízéves kislány segített elfogni a csalókat (Videó)

Azt hiszem megkapták a 30 napot – mesélte büszkén Zselyke, aki tízévesen első nyomozásán egyszerre két csalót is lefülelt édesapjával, akik egy idős nénit akartak átverni. A BRFK Facebook-oldalán közölt egy videót, ahol elmesélik a rendkívüli esetet.

Sivadó János rendőr főtörzsőrmester, a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja szabadnapján ment kislányáért az iskolába, amikor az utcán különös beszélgetés ütötte meg a fülét – számol be a BRFK Facebook-oldalán. Azt írják, mikor a hang forrása felé fordult, rögtön megszólalt benne a különös vészcsengő, hogy valami nagyon nem stimmel a beszélgető társasággal. Pontosabban azzal a két nővel, akik egy idős asszonnyal társalogtak, és a szófoszlányok pénzről, felújításról, és arról szóltak, hogy nincs a néni pénze biztonságban a bankban.

Zselykét épp akkor engedték ki az iskolából, apukája pedig rögtön mondta neki, hogy induljanak el gyorsan a három nő után, mert az idős hölgytől lehet, hogy lopni akarnak. Zselyke lelkesen vállalta a feladatot, és egy takarékszövetkezetnél sikerült elkapni a csalókat.

A zuglói nyomozók a párost kifosztás bűntett kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottakat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt; vagy Zselyke szavaival élve, megkapták a 30 napot. A két nő bevallotta, hogy el akarták lopni az idős asszony pénzét, ám kísérletük kudarcba fulladt.

PestiSracok facebook image

– írja a BRFK.

Forrás/Fotó: BRFK Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?