Pesti Srácok

Érvénytelenek voltak a kidobott erdélyi levélszavazatok

null

A Maszol rendőrségi forrásoknak köszönhetően úgy tudja, összesen tizenhárom levélszavazat és hatvan boríték volt abban a csomóban, amit szerda este találtak Jedd közelében. Mint kiderült, egyik borítékban sem szerepelt azonosító nyilatkozat, így a kidobott és részben elégetett levélszavazatok alapjában véve is érvénytelenek voltak.

Portálunk is beszámolt róla, miszerint csütöetökön egy teljes zsáknyi kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. A Maszol időközben kiderítette, hogy a kupac tizenhárom levélszavazatot és hatvan darab üres borítékot tartalmazott, a borítékokból pedig hiányoztak a szavazatot hitelesíteni hivatott, a szavazó személyi adatait tartalmazó nyilatkozat, tehát eleve valamennyi szavazólap érvénytelen volt. A Maszol korábban helyi forrásokból arról értesült, hogy amikor csütörtök reggel a rendőrség kiszállt helyszínelni, egyetlen embert találtak ott, mégpedig Parászka Borókát, a magyar kormányt érintő éles kritikáiról is ismert erdélyi újságírót, aki épp a tetthely közelében lakik. A Punctul.ro hírportál, amely először közölte a szavazólapok hírét, eleget tett a kérdéseknek és Cristian Teodorescu szerkesztő elmondta, hogy a forrástól szerdán este kapta az utolsó üzenetet, utána próbálta elérni, viszont a szolgáltató folyamatosan azt közölte, hogy „a telefonszám nincs használatban”, vagy pedig „a hívott fél pillanatnyilag nem elérhető”. A szerkesztő ugyanakkor megjegyezte, a források védelme érdekében nem hozza nyilvánosságra és harmadik félnek nem adja ki a telefonszámot annak tulajdonosa beleegyezése nélkül, csak ha erre a nyomozó hatóságok kötelezik. A helyi források már csütörtök délelőtt provokációnak nevezték a híreket.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szólalt meg elsőként az ügyben. Facebook-posztjában azt írta:

PestiSracok facebook image

– emelte ki a polgármester. Az RMDSZ szintén Facebookon nyilatkozott az ügyről és kifejezetten elítélte a vádakat, amelyek szerint választási csalásról lenne szó.

– olvasható a bejegyzésben. Az ellenzéki politikusok választási csalásról beszéltek a kidobott levélszavazatok kapcsán, Márki-Zay Péter az összes határon túli szavazat megsemmisítését követelte.

– fogalmazott.

Forrás: Maszol ; Fotó: Telex

Ajánljuk még