Pesti Srácok

Ferenc pápa: A világias pap nem más, mint egy klerikális pogány

null

A világ történéseit nem kívülről szemlélő, az emberek szükségleteire figyelő papi szolgálatot szorgalmazott Ferenc pápa a krizmaszentelő misén, melyen paptársaival megújította fogadalmát a Szent Péter-bazilikában nagycsütörtökön.

Ferenc pápa 2020 húsvét óta először a hívőkkel és papokkal teli bazilikában mutatta be a misét. A Vatikán közlése szerint 2500 hívő és 1800 pap volt jelen. A résztvevők maszkban voltak, mivel a hatályos járványintézkedések szerint belső térben, így a templomokban is még kötelező az FFP2-es maszk viselete, amelyet egyedül a misét bemutató egyházfő nem vett fel. A krizmaszentelési misén a pápa Róma püspökeként megszentelte a szentségek kiszolgáltatásakor használt olajokat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. Ezen a napon a püspök és az egyházmegye papsága megújítja papi ígéretét.

Nagycsütörtöki homíliájában Ferenc pápa szokás szerint a papi hivatásról beszélt. Arra kérte paptársait, arra figyeljenek, mi a feladatuk az őket övező világban, és hűséggel, valamint „tiszta lelkiismerettel” szolgálják Isten népét, mivel az „emberek azt megérdemlik, és szükségük van rá”. Az egyházfő úgy vélte, a papok is gyakran engednek a korunkat uraló „világiasodás kultúrájának”, amely ideig-óráig tart, amelyben kizárólag a látszat számít, és amely mindent „kozmetikáz”.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a pápa. Hangsúlyozta, a papi hivatás többről szól, mint statisztikák teljesítéséről, bérért végzett hatékony munkavégzésről. A misén részt vevő bíborosok, püspökök, papok mindegyike távozáskor a Tanúk, nem hivatalnokok – A pap a korszakváltásban című könyvet kapta kézbe, melynek szerzője a korzikai püspök, Francois-Xavier Bustillo. Csütörtök délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel: Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem 2013-as megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Idén a Rómától mintegy hetven kilométerre északra fekvő Civitavecchia börtönébe látogat, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mossa meg a lábát. Elemzők rámutattak, hogy Olaszországban a pandémia kiemelten sújtotta a börtönlakosságot, mivel az oltást későn indították el a túlzsúfolt büntetés-végrehajtási intézetekben. A börtönben végzett szertartáson csak a CTV vatikáni televízió kamerái és fotósai lesznek jelen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.