Pesti Srácok

Gyurcsányék lesznek a legtöbben – Mutatjuk, hogy alakulnak az ellenzéki frakciók

null

Az ellenzéki összefogás összesen ötvenhat képviselője ülhet be a következő Országgyűlésbe, a mandátumokat hat párt között osztják el. A legtöbb képviselői hely, tizenöt a Demokratikus Koalíciónak jutott, a legkevesebb, mindössze négy az LMP-nek. A Mi Hazánk önállóan indult és hét mandátumot szerzett. Megmutatjuk, melyik frakcióban kik foglalhatnak majd helyet az ellenzékben.

Mivel a képviselőjelölteknek már előzetesen nyilatkozatot kellett tenniük, melyik frakcióba ülnek be, így nagyjából kirajzolódott, hogy áll majd össze a következő Országgyűlés. A Fidesz–KDNP-nek százharmincöt, az egyesült ellenzéknek ötvenhat, a Mi Hazánknak hét képviselője lesz. Az Egységben Magyarországért hatpárti szövetség és a Mi Hazánk parlamenti frakciói várhatóan így alakulnak majd:

1. Demokratikus Koalíció – tizenöt képviselővel

Egyéni mandátumok: Varju László, Arató Gergely, Oláh Lajos, Barkóczi Balázs.

PestiSracok facebook image

Listáról: Dobrev Klára, Vadai Ágnes, Gy. Németh Erzsébet, Sebján-Petrovszki László, Varga Zoltán, Gréczy Zsolt, Kálmán Olga, Dávid Ferenc, Kordás László, Komáromi Zoltán, Hegedüs Andrea.

Dobrev Klára előzetesen azt jelezte, hogy nem ül be az Országgyűlésbe, hanem megtartja európai parlamenti képviselői mandátumát, így az ő helye még kiadó.

2. Momentum – tizenegy képviselővel

Egyéni mandátumok: Tóth Endre, Szabó Szabolcs, Orosz Anna, Hadházy Ákos, Hajnal Miklós.

Listáról: Fekete-Győr András, Tompos Márton, Lőcsei Lajos, Gelencsér Ferenc, Sebők Éva, Bedő Dávid.

3. Jobbik – kilenc képviselővel

Listáról: Jakab Péter, Z. Kárpát Dániel, Brenner Koloman, Lukács László György, Sas Zoltán, Varga Ferenc, Bencze János, Balassa Péter, Szabó Hajnalka.

4. MSZP – kilenc képviselővel

Egyéni mandátumok: Kunhalmi Ágnes, Szabó Sándor, Hiszékeny Dezső, Hiller István.

Listáról: Tóth Bertalan, Molnár Zsolt, Harangozó Tamás, Komjáthi Imre, Gurmai Zita.

5. Párbeszéd – hét képviselővel

Egyéni mandátumok: Tordai Bence, Mellár Tamás, Jámbor András, Szabó Tímea.

Listáról: Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Berki Sándor.

Márki-Zay Péter a Telexnek adott nyilatkozata szerint várható, hogy polgármester marad és nem veszi át a mandátumot, és előzetes nyilatkozata alapján így tesz Karácsony Gergely is.

6. Mi Hazánk – hét képviselővel

Listáról: Toroczkai László, Dúró Dóra, Apáti István, Novák Előd, Szabadi István, Dócs Dávid, Pakusza Zoltán.

7. LMP – négy képviselővel

Egyéni mandátum: Csárdi Antal.

Listáról: Ungár Péter, Kanász-Nagy Máté, Keresztes László Lóránt.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.