Pesti Srácok

Ismét részt vehettek az egész világról a keresztény zarándokok a jeruzsálemi keresztúton

null

Idén a koronavírus-világjárvány legutóbbi hullámának levonulása és a beutazási korlátozások március 1-jei feloldása után külföldről érkezett zarándokok és turisták is újra megjelenhettek a menetben, amelyen a pandémia miatt két évvel ezelőtt csak néhány ferences szerzetes vonult, betartva a fizikai távolságtartás szabályait, tavaly pedig csak a szentföldi keresztények járták végig Jézus útját a kereszttel a Golgotáig.

A járvány előtti években a jeruzsálemi óvárosban sok száz, sőt több ezer katolikus keresztény zarándok járta végig hatalmas fakeresztekkel nagypénteken Jézus utolsó útját, a keresztutat. A hagyományoknak megfelelően a Via Dolorosán haladtak a hívők, akik útjuk végén eljutottak az idén már ismét nyitva tartó Szent Sír-bazilikába, az utolsó négy stációhoz, köztük a Golgotához és a Szent Sírhoz. A Szent Sír-bazilikában, ahol a hagyomány szerint Jézus keresztre feszítése történt, és ahol sziklasírja található, nagypénteken reggel Pierbattista Pizzaballának, Jeruzsálem latin pátriárkájának az elnökletével megemlékeztek Jézus letartóztatásáról, tárgyalásáról, elítéléséről, megkínzásáról és keresztre feszítéséről a pátriárkátus honlapjának beszámolója szerint. Ezt követte a nagypénteki keresztút a Via Dolorosán, amely mindenki számára nyitott. Idén ismét több száz hívő érkezett, a számos helyi lakos mellett újra jelen lehettek zarándokok is a világ minden tájáról, hogy hatalmas fakeresztekkel végigjárják Jézus útját, benne a tizennégy stációval. Idén különleges Jeruzsálemben a húsvét, ugyanis egybeesik a nyolc napig tartó és péntek este a széder vacsorával kezdődő zsidó pészachhal, valamint az évenként vándorló, holdhónap szerint kiszámolt, idén április 2-től május 2-ig esedékes muzulmán böjti hónappal, a ramadánnal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.