Pesti Srácok

Johnson elnézést kért, amiért bulizott a karantén idején, de esze ágában sincs lemondani

null

Elnézést kért kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért, amely miatt a rendőrség pénzbírsággal sújtotta. Johnson ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy nem készül lemondani tisztségéről.

A londoni miniszterelnöki hivatal egy hete jelentette be, hogy a Scotland Yard megbírságolta Boris Johnsont és feleségét, Carrie Johnsont, valamint Rishi Sunak pénzügyminisztert. Ennek előzményeként a múlt év végén és az idei év elején egymás után kerültek nyilvánosságra értesülések arról, hogy Johnson hivatalában a szigorú járványügyi korlátozások idején több kerti partit, társasági összejövetelt is tartottak. Boris Johnson a modern brit politikatörténetben az első olyan, hivatalban lévő brit miniszterelnök, akit törvénysértés miatt hatósági szankcióval sújtottak. Az ügy Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányává fajult.

A brit kormányfő a londoni alsóház keddi – a húsvéti szünet utáni első – ülésnapján elmondta: április 12-én kapta meg a pénzbüntetésről szóló értesítést, és haladéktalanul befizette a bírságot. Johnson nem fedte fel, hogy mennyit kellett fizetnie. Felidézte ugyanakkor, hogy már a bírság bejelentése után elnézést kért, és kijelentette, hogy a mostani, első ülésnapon megköveti a parlamentet is. Megismételte azt a korábban is hangoztatott álláspontját, hogy amikor a Downing Streeten 2020. június 19-én összejövetelt tartottak – amelyet a koronavírus-járvány kezelésének stratégiájáról szóló kormányülés követett –, nem gondolt arra, hogy az esemény szabálysértésnek minősülhet.

PestiSracok facebook image

– mondta keddi alsóházi nyilatkozatában a brit miniszterelnök.

Az akkoriban érvényben volt, Boris Johnson kormánya által elrendelt angliai járványellenes intézkedések értelmében kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.

A rendőrség közleményéből nem derült ki, hogy Johnson és felesége, illetve Sunak melyik összejövetel miatt kapott bírságot. Az azonban már korábban ismertté vált, hogy 2020. június 19-én születésnapi ünnepséget tartottak Johnson tiszteletére a Downing Streeten, és ezen a rendezvényen mindhárman jelen voltak, a miniszterelnöki hivatal hozzávetőleg harminc munkatársával együtt. Keddi parlamenti felszólalásában Johnson hivatalosan megerősítette, hogy a bírságot e születésnapi rendezvényért szabta ki rá a rendőrség.

Johnson lemondását követeli az ellenzék

Az ellenzék az ügy kipattanása óta folyamatosan Johnson lemondását követeli, keddi nyilatkozatában a kormányfő azonban egyenes utalást tett arra, hogy nem készül távozni tisztségéből. Úgy fogalmazott: tudja, hogy nagyon sokan dühösek és csalódottak a történtek miatt, de pontosan ezért érzi az eddigieknél is erőteljesebben azt, hogy kötelessége a brit nép számára elsődleges fontosságú feladatok további ellátása, beleértve az Ukrajna elleni barbár orosz támadásra adandó válaszintézkedéseket.

A kormánypárt soraiban is gyűlnek Johnson kritikusai

Felszólalása után azonban nemcsak az ellenzék, hanem a kormányzó Konzervatív Párt padsoraiból is elhangzottak a kormányfő távozását követelő felszólítások. Ezek között is a legnagyobb horderejű megnyilatkozást Mark Harper egykori Chief Whip, vagyis a konzervatív frakció szavazási fegyelméért felelős volt kabinettag tette, aki közölte: az elmúlt időszak történései és Johnson korábbi nyilatkozatai alapján nehéz lenne nem arra a következtetésre jutni, hogy a kormányfő szándékosan félrevezette a parlamentet, márpedig ilyen esetekben a miniszteri magatartási szabályok egyértelműen a lemondást várják el az érintett kormánytagtól. Harper a Twitteren közzétett bejegyzésében közölte azt is, hogy levélben csatlakozott a Johnson ellen bizalmatlansági indítványt kezdeményező tory képviselőkhöz.

Bizalmi szavazást szorgalmaznak

Médiaértesülések szerint a botrány kirobbanása óta gyűlnek azok a levelek, amelyekben az alsóházi konzervatív frakció tagjai bizalmi szavazást kérnek Boris Johnson ellen. A Johnson vezette Konzervatív Párt szabályzata szerint a frakciótagság minimum 15 százalékának – a jelenlegi létszám alapján 54 képviselőnek – kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel szembeni bizalmi szavazást ahhoz, hogy a tory frakció illetékes bizottsága elrendelje a voksolást. A folyamat azonban titkos, és a kezdeményezők teljes száma csak akkor derül ki, ha összegyűlik a szavazás elrendeléséhez minimálisan szükséges számú levél.

Forrás: MTI; Fotó: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.