Pesti Srácok

Kelemen Hunor: Erdélyi igen a nemzetpolitikára

null

Helyesnek tartják az erdélyi, a határon túli magyarok az utóbbi bő évtized nemzetpolitikáját, ezt igazolják vissza a külhoniak szavazatai – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Erdélyben huszonnégy százalékkal emelkedett a levélszavazatok száma a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest; nőtt azoknak a száma is, akik a konzulátusokon éltek a szavazati jogukkal, oda kérték a szavazólapot.

– fogalmazott az RMDSZ vezetője a Magyar Nemzetnek. Kelemen Hunor szerint a Fidesz–KDNP közel kilencvennégy százalékos külhoni támogatottsága megerősíti azt, hogy az elmúlt bő évtizedben végbement nemzetpolitikai fordulatot, paradigmaváltást a határon túli magyarok helyesnek tartják.

PestiSracok facebook image

– mondta az RMDSZ-elnök. Hozzátette: a kétharmados győzelem fontos, hiszen nehéz időszakban ad nagy legitimitást, amikor egy megváltozott európai és globális politikai környezetben kell dolgoznia a magyar kormánynak. A magyar–román államközi viszony alakulására vonatkozó kérdésre Kelemen Hunor úgy vélte, a kétoldalú kapcsolatok dinamikáját befolyásolják a választási kampányok.

– hangsúlyozta a politikus. Elmondta: jó esélyt lát arra, hogy miután megalakul az új magyar kormány, újabb lendületet lehet adni a kétoldalú kapcsolatoknak.

– fogalmazott Kelemen Hunor.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.