Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Magyarország az elsők között szorgalmazza a békét Ukrajnában

null

Magyarország nem küld fegyvert Ukrajnába, de az elsők között szorgalmazza a békét - nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, akit a Fidesz országgyűlési választásokon aratott győzelméről is kérdezték vasárnap a RAI olasz televíziónak adott interjújában.

Lucia Annunziata a RAI hármas, baloldalhoz közeliként ismert csatornája műsorvezetője a belpolitikai és európai kérdésekkel foglalkozó In mezz'ora (Fél órában) című műsorban kérdezte Kovács Zoltánt. Az első kérdéskör az ukrajnai háborúban súlyosan sértett emberi jogokat érintette. Az államtitkár hangoztatta, hogy a háború soha nem képvisel megoldást, de a konfliktushelyzet nem kizárólag az emberi jogokról, hanem a nemzetközi kapcsolatokról szól.

- jelentette ki. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem teljesen korrekt az a megfogalmazás, mely szerint NATO-tagállamként Magyarország "disszidens" magatartást követ. Hozzátette, Magyarország száz százalékban kiáll a NATO és az Európai Unió döntései mellett, de nem küld fegyvert nemzeti érdekeit tartva szem előtt. Megjegyezte, a NATO védelmi szövetség, amelynek feladatai között nem szerepel a fegyverszállítmányok szolgáltatása.

PestiSracok facebook image

Kovács Zoltán azt mondta, a magyar kormány nagyon aggódik a háború miatt, és elsőrendűnek tartja az ukrajnai magyar kisebbség biztonságát is. Hangoztatta, Magyarország az elsők között szorgalmazza a békét, valamint az igazság kiderítését mindarról, ami a felvételek alapján Ukrajna egyes térségeiben történik. Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor közvetítő szerepet tölthet-e be Kijev és Moszkva között, Kovács Zoltán úgy válaszolt, hogy a béke nem egyetlen politikuson múlik, és a magyar miniszterelnök minden tőle telhetőt megtesz a többi politikai vezetővel a tűzszünet elérése érdekében. A Fidesz választási győzelmét firtató kérdésre Kovács Zoltán úgy vélte, "biztosan számított" a kormánykoalíciónak a háborúval kapcsolatos állásfoglalása. Ami az európai jogállamisági eljárásokat illeti, Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarország ellen a Fidesz 2010-es választási győzelme óta politikai támadás, boszorkányüldözés zajlik. Kifejtette, a jobbközép erők számára elfogadhatatlan az a baloldali felfogás, hogy Európa egyetlen irányba haladhat csak, és a baloldal szabja meg, mit is jelent az európai szellemiség.

- mondta Kovács Zoltán. Hangoztatta, a magyar kormány teljes mértékben tiszteletben tartja az európai szerződéseket, ugyanakkor azt vallja, hogy különbséget kell tenni az európai intézmények és a tagállamok hatásköre között.

- mondta. A migrációs hullám tetőzésekor is, amely az elsők között sújtotta Olaszországot is, "Európának reagálnia kellett volna, Magyarország ezt tette" - jelentette ki. Ami a Budapest és Moszkva közötti kapcsolatokat illeti, Kovács Zoltán szerint sokan próbálták már értelmezni őket úgy, hogy "rendkívülinek" tartják a magyar-orosz viszonyt, ugyanakkor Németország, Franciaország, Olaszország kapcsolata Moszkvával volumenében sokkal erősebb, amelyhez képest a magyar-orosz kapcsolatokban nincsen semmi rendkívüli - fejtette ki. Megjegyezte, a magyar kormány a korábbi harminc év politikai örökségével szembesül, ami "súlyos energetikai függőséget teremtett Oroszországtól".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.