Pesti Srácok

Magas rangú uniós tisztségviselőket is megfigyeltek a Pegasus kémszoftver segítségével

null

Két uniós tisztviselőt, közülük Didier Reynderst, az Európai Bizottság (EB) igazságügyi biztosát is megfigyelték a Pegasus izraeli kémszoftverrel – írja a Reuters. Az EU munkatársai azután értesültek a kockázatokról, hogy az Apple figyelmeztető üzenetet küldött. Az Európai Parlament ebben a hónapban vizsgálóbizottságot indít annak kivizsgálására, hogy az izraeli Pegasus spyware-t hogyan használták fel az EU kormányai újságírók, ügyvédek és ellenzéki személyiségek megtámadására.

Nagy port kavart ma, amikor sajtóhírek arról számoltak be, hogy a Pegasus kémszoftver segítségével feltörték az Európai Unió magas rangú tisztviselőinek iPhone-jait , köztük az európai igazságügyi biztosé is. Az NSO tagadja, hogy kémprogramjait használták volna. A Reuters arról ír, hogy a londoni székhelyű hírügynökség szerint a megfigyelések tavaly, 2021-ben történtek, és dokumentumokra hivatkozva azt is írták, hogy az igazságügyi biztoson kívül legalább négy másik bizottsági alkalmazott és egy „ügyben jártas személy” is célponttá vált. A Reuters szerint a két uniós tisztviselő ugyan megerősítette, hogy a bizottság munkatársait célba vették, de részleteket nem közöltek, és kérdésekre sem válaszoltak.

Az EB azután szerzett tudomást a célzásról, hogy az Apple több ezer iPhone-tulajdonosnak küldött novemberben üzeneteket, amelyekben közölték velük, hogy „államilag támogatott támadók vették célba őket”, vagyis kormányzati hackerek célkeresztjébe kerültek. A Reuters által áttekintett november 26-i e-mailben egy vezető műszaki munkatárs üzenetet küldött kollégáinak az izraeli hackereszközökkel kapcsolatos háttérrel, és arra kérte, hogy figyeljék az Apple további figyelmeztetéseit. Azt nem tudták megállapítani, hogy ki használta az izraeli kémprogramot Reynders és munkatársainak megfigyelésére, és azt sem, sikeres volt-e a megfigyelés, és milyen adatokat szerezhettek meg – olvasható a Reuters mai kiadásában.

A lap kitér arra is, hogy biztonsági kutatók szerint a figyelmeztetések címzettjeit 2021 februárja és szeptembere között a ForcedEntry fejlett szoftverrel célozták meg, amelyet az izraeli kiberfelügyeleti gyártó, az NSO Group használt arra, hogy távolról és láthatatlanul átvegye az iPhone-ok irányítását. Egy kisebb, QuaDream nevű izraeli spyware-gyártó is közel azonos eszközt adott el kormányzati ügyfeleknek – idézi fel korábbi írását a Reuters.

PestiSracok facebook image

Az NSO közleménye szerint a cég nem felelős a hackelési kísérletekért, mondván, hogy „a Reuters által leírt célzás nem történhetett meg az NSO eszközeivel”. „Fontos volt, hogy ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket arról, hogy ki lehet a felelős” – mondta Kenneth Lasoen, a Clingendael Hollandi Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója. Szavai szerint az EU „nagyon fontos célpont több szereplő számára, Brüsszel a kémkedés igazi fészke”.

Az Egyesült Államok már betiltotta a Pegasus importját és használatát, és azt feltételezik, hogy ez az incidens az Európai Uniót is erre késztetheti majd.

Forrás: Reuters.com; Fotó: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.