kémszoftver
Ausztrália megtiltja a TikTok használatát a kormányzati eszközökön
Ausztrália megtiltja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok közösségi videómegosztó használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein. A biztonsági okokkal indokolt döntést Mark Dreyfus államügyész jelentette be kedden.Magyarország újabb lejáratása készülőben – A Pegasus-szoftver ügyét próbálják felmelegíteni a hazánkat ellenőrző EP-delegáció tagjai
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus-kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Elutasították Kálmán Olga feljelentését, de a DK nem hagyja annyiban
Arról értesített a Regionális Nyomozó Ügyészség, hogy határozatuk szerint megszüntették az eljárást a Pegasus-ügyben – írja Kálmán Olga szombati közleményében. A DK-s politikus – az egyre fogyatkozó érdeklődés és lendület dacára – azt ígéri, folytatja a harcot a "törvénytelen Orbán-kormány ellen".Kémprogrammal figyelték meg a spanyol kormányfő és a védelmi miniszter mobiltelefonját
A Pegasus nevű kémprogrammal figyelték meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Margarita Robles védelmi miniszter mobiltelefonját – jelentette be Félix Bolanos, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban hétfőn.Magas rangú uniós tisztségviselőket is megfigyeltek a Pegasus kémszoftver segítségével
Két uniós tisztviselőt, közülük Didier Reynderst, az Európai Bizottság (EB) igazságügyi biztosát is megfigyelték a Pegasus izraeli kémszoftverrel – írja a Reuters. Az EU munkatársai azután értesültek a kockázatokról, hogy az Apple figyelmeztető üzenetet küldött. Az Európai Parlament ebben a hónapban vizsgálóbizottságot indít annak kivizsgálására, hogy az izraeli Pegasus spyware-t hogyan használták fel az EU kormányai újságírók, ügyvédek és ellenzéki személyiségek megtámadására.Szijjártó: külföldi országok nagykövetségei is beszálltak az ellenzéki választási kampányba
Most is történik olyan, ami értékelhető úgy, hogy amögött a magyar belpolitikai folyamatokba való beavatkozási szándék fedezhető fel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. A tárcavezető az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt beszámolva példaként említette, hogy bizonyos országok nagykövetségei Facebook-oldalakat tartanak fenn annak érdekében, hogy arra folyamatosan a kormány politikáját kritizáló tartalmak kerüljenek fel. Szijjártó Péter az ülésen ugyanakkor azt is hangsúlyozta: az Információs Hivatal nem vásárolt, nem üzemeltetett és nem üzemeltet Pegasus kémszoftvert, és nem folytat tárgyalást a megvásárlásáról.Az NSO tulajdonosa szerint a Pegasus kémszoftver csak terrortámadások megelőzésére szolgál
A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa nem tartja felelősnek a cégét a program további felhasználásáért, miközben a Háárec című lap szerzője szerint az IT-szektor sötét üzleteiről van szó. Az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg – közölte Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a kémprogram védelmére kelve az egyik izraeli kereskedelmi rádió kedd reggeli műsorának adott interjúban.Nemzetközi támadást indítottak a Soros által pénzelt szervezetek Magyarország ellen
A magyar kormány lejáratására próbálnak felhasználni egy nemzetközi, több mint ötven országot érintő állítólagos megfigyelési ügyet a Soros-hálózat hazai szervezetei és a baloldali média – írja a Magyar Nemzet. A baloldali propagandalapok állítása szerint magyar újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek telefonjait is lehallgatták az izraeli NSO cég Pegasus nevű szoftverével. A magyar kormányzati szervek cáfolták a törvénytelen megfigyelés vádját, a titkosszolgálatok minden személy esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el.Ajánljuk még