Pesti Srácok

Nemzetközi támadást indítottak a Soros által pénzelt szervezetek Magyarország ellen

Nemzetközi támadást indítottak a Soros által pénzelt szervezetek Magyarország ellen

A magyar kormány lejáratására próbálnak felhasználni egy nemzetközi, több mint ötven országot érintő állítólagos megfigyelési ügyet a Soros-hálózat hazai szervezetei és a baloldali média – írja a Magyar Nemzet. A baloldali propagandalapok állítása szerint magyar újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek telefonjait is lehallgatták az izraeli NSO cég Pegasus nevű szoftverével. A magyar kormányzati szervek cáfolták a törvénytelen megfigyelés vádját, a titkosszolgálatok minden személy esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Nemzetközi botrányt igyekszik kavarni egy izraeli fejlesztésű megfigyelő szoftverrel kapcsolatban a Forbidden Stories nevű újságíró-szervezet. Állításaik szerint a világ számos pontjáról újságírók, politikusok, ismert emberek neve szerepel egy olyan listán, amely azokról készült, akiknek telefonjára – a feltételezések szerint – felkerült a készülékek tulajdonosának lehallgatását elősegítő Pegasus nevű kémszoftver. A programot az izraeli NSO nevű cég fejlesztette. A Telex szerint a kémszoftver kapcsán érintett lehet Varga Zoltán üzletember, a 24.hu tulajdonosa és egyes üzlettársai vagy ismerősei; Panyi Szabolcs és Szabó András, a Direkt36 újságírói és Dercsényi Dávid, a HVG volt újságírója, valamint Bánáti János ismert ügyvéd, illetve Gémesi György gödöllői polgármester. Érdekes, hogy a nemzetközi sajtótámadás minden szereplője valamilyen módon összeköthető Soros György nemzetközi hálózatával. A nemzetközi sajtóhadjáratban részt vevő Amnesty International (AI) egyértelműen a Soros-hálózathoz köthető szervezet, a spekuláns alapítványaitól többször is kaptak pénzügyi támogatást. Az AI ráadásul minden olyan esetben élesen támadta a magyar kormány kül- és belpolitikáját, amikor a kormány a „nyílt társadalom" eszméjének terjedését akadályozó lépést tett. A kémszoftvertörténetet összefogó Forbidden Stories szervezet fenntartója a Global Investigative Journalism Network, amelynek egyik fő szponzora a Soros-alapítvány, vagyis az Open Society Foundations (OSF). A Forbidden Stories cikkének elkészítésében pedig – mások mellett – szerepelt vállalt a Magyarországon működő Direkt36, amelynek szintén egyik fő támogatója az OSF. A cikket a Soros-hálózathoz hű magyarországi sajtótermékek erősen manipulált formában kezdték terjeszteni. A Telex például a botrányban érintett ötven ország közül csak olyan államokat említ cikkében, mint Azerbajdzsán, Bahrein, Ruanda, Szaúd-Arábia, Marokkó, Togo. Miközben két bekezdéssel később már ők maguk ismerik be, hogy a megfigyelt újságírók közül többen a Wall Street Journal, a The New York Times, a France 24, az El País, a Le Monde, a Bloomberg, a The Economist vagy az AFP munkatársai, vagyis nem Észak-Afrikában vagy Kis-Ázsiában folytatnak újságírói tevékenységet, hanem nyugat-európai demokráciákban – írja az Origo.

Itthon eddig semmilyen törvénysértésre utaló adat nem merült fel, és valószínűleg nem is nagyon fog. A Belügyminisztériumnak az üggyel kapcsolatos közleménye pontosan erre világít rá.

– írták a Magyar Nemzetnek. Bár a tárca ezt nem részletezte, valószínűleg arra utalnak, hogy a titkosszolgálati eszközöket alkalmazó magyarországi szerveket az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága mellett például a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is ellenőrzi. A közleményben a Belügyminisztérium felteszi a kérdést:

Mindezt Pintér Sándor belügyminiszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában azzal egészítette ki:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján szintén kapott kérdéseket az izraeli kémszoftverrel kapcsolatban. A tárcavezető leszögezte: az általa felügyelt Információs Hivatal nem használta és nem is használja az izraeli kémszoftvert. A kormány nevében azt mondta: Nincsen tudomásuk ilyen típusú adatgyűjtésről. Az ügy kapcsán a Magyar Nemzet megkereste Horváth József titkosszolgálati szakértőt, aki szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok a törvények alapján végzik a munkájukat. Magyarországon senkit nem figyelhetnek meg bírói, valamint igazságügyi miniszteri engedély nélkül – szögezte le. Hozzátette, rendkívül káros az a folyamat, amellyel egy jól behatárolható kör a politika mocsarába akarja lerántani a rendvédelmi szerveket, a titkosszolgálatokat. A szakértő kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egy csúcstechnológiát képviselő izraeli fejlesztésű kémszoftver bármilyen nyomot hagyhat a telefonokon.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.