Pesti Srácok

Novák Katalin: a nemzeti egység kifejezése személyes vállalásom

Novák Katalin: a nemzeti egység kifejezése személyes vállalásom

Novák Katalinnal Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke beszélgetett a Kossuth rádió Az este című portréműsorában. A megválasztott köztársasági elnök a műsorban az alaptörvényben előírt feladatán túl a nemzeti egység kifejezését nevezte személyes vállalásának.

A megválasztott államfő szerint nehéz, de nem lehetetlen feladat lesz megjeleníteni a nemzet egységét; sok-sok olyan törésvonal van, amelyeken felül kell emelkedni. Novák Katalin meggyőződésének nevezte, hogy a magyar emberek többsége vágyakozik ez után a nemzeti egység után, még akkor is, ha ezzel nem minden pillanatban vannak tisztában.

– fogalmazott. Köztársasági elnöki tisztségével kapcsolatban közölte: arra törekszik, hogy – bár a körülményei jelentősen megváltoznak majd – a lényeg ne változzon.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Személyes élet- és családtörténetét felidézve Novák Katalin a család fontosságát is hangsúlyozva arról beszélt, "mindannyiunk családtörténetében benne van a magyar történelem és a magyar történelemben benne van mindannyiunk családtörténete". A megválasztott köztársasági elnök szólt arról is, ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik még nem a szabadságba született bele, de élete tudatos részét már szabadságban élte.

Nagypéntek kapcsán Balog Zoltán református püspök arról is kérdezte Novák Katalint, hogy mit jelent számára a hitéről beszélni, megjegyezve: közéleti szereplő esetében "vallásról, hitről beszélni gyakran tud megosztó lenni". Novák Katalin hitének személyes dimenziójáról szólva elmondta: felnőtt fejjel ébredt rá arra, hogy mennyire fontos szerepet játszik Isten és az Istenbe vetett hit az életében, hogy annak minden területén meghatározóan jelen van. A személyes hit közéletbeni helyére térve azt mondta: "meg kell találnunk azt a formát, ahol nem rekesztünk ki másokat azért, mert mi megvalljuk a személyes hitünket, ugyanakkor meg tudunk szólítani olyanokat, akiknek vagy már része az életének ez a hit (...), vagy esetleg nem ébredtek még erre rá". A nagypénteki elcsendesülésről szólva Novák Katalin azt mondta: fontos a hagyományok őrzése, de még fontosabb az a lelki út, "amit bejárunk ilyenkor" és ennek része az elcsöndesedés.

– fogalmazott. Az ukrajnai háborúra utalva azt mondta, ez a nagypéntek lehetőséget ad, hogy átérezzük azoknak a fájdalmát, akik veszteséget szenvednek el. Úgy folytatta: a feltámadás bizonyossága pedig arra is reménységet ad, hogy lesz Kárpátalján száz év múlva is magyar szó. Novák Katalin egyúttal méltatta Balog Zoltán kezdeményezését, amely alapján munkaszüneti nappá vált nagypéntek, kiemelve, hogy jó lenne, ha minél többen tudnának ezen a napon nagypéntek és a húsvét lényegéről gondolkodni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.