Pesti Srácok

Tovább erősödött a kétharmad – Már százharminchat mandátuma van a Fidesznek a következő Országgyűlésben

null

Újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz a határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével, a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján így százharminchat képviselője lehet az Országgyűlésben. A mandátumot a hatpárti ellenzéki összefogás bukta el, amely így harmincnyolc helyett csak harminchét listás helyet és összesen ötvenöt képviselői mandátumot szerez jelen állás szerint. Ezzel még biztosabbá vált a kormánypártok kétharmados többsége.

A parlamenti választás eredménye ezzel még mindig nem végleges, az átjelentkezők, illetve a külföldön élők szavazatait szombaton számolják meg, és a budapesti 13-as körzetben mindössze harmincnyolc szavazat az ellenzéki Vajda Zoltán hátránya a fideszes Szatmáry Kristóf mögött, így ez a választókerület még megfordulhat – emlékeztetett a 24.hu. A határon túli magyarok levélszavazatainak összesítése sem fejeződött még be, illetve az említett budapesti körzet miatt a töredékszavazatok alakulása is változhat, így az sem kizárt, hogy a Fidesz még egy listás mandátumot begyűjt majd.

Az eddig feldolgozott levélszavazatok alapján a határon túl így alakult a pártverseny:

  1. Fidesz–KDNP 93,64%
  2. DK–Jobbik–LMP–Momentum–MSZP–Párbeszéd 4,34%
  3. Mi Hazánk 1,06%
  4. Kétfarkú Kutya Párt 0,62%
PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.