Pesti Srácok

A baloldali pozícióharcok miatt kellett lefújni a Fővárosi Közgyűlést, avagy „a DK és a Momentum egymás f***át méregeti” (A Pesti TV videójával)

A baloldali pozícióharcok miatt kellett lefújni a Fővárosi Közgyűlést, avagy „a DK és a Momentum egymás f***át méregeti” (A Pesti TV videójával)

A Fővárosi Közgyűlés elmaradása miatt egymásra mutogatnak a baloldali pártok, amelyeknek a képviselői nem jelentek meg a szerdai ülésen. A Gyurcsány-párt és a Momentum között húzódó konfliktus vezetett a botrányhoz. A két párt közötti ellentét az időközi választás jelöltjeinek helyei miatt robbant ki; a nyilatkozatok alapján ez főképp a XI. kerületet érinti, ahol az országgyűlési választáson mandátumot szerző Orosz Anna momentumos alpolgármester helyére kellene jelöltet állítani – olvasható az origo.hu cikkében, amelyből kiderül, hogy Karácsony baloldali belviszály miatt volt kénytelen lefújni a közgyűlést, a szocialista Komjáthi Imre pedig kiborult és meglehetősen erős kritikával illette a koncon marakodó Gyurcsány-párti és momentumos helytartókat. Az esetről a Pesti TV is tudósított, annek videó-összefoglalóját is megmutatjuk.

A Momentum úgy fogalmazott: a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását, aki a parlamenti munkát vállaló Gy. Németh Erzsébet helyére érkezett volna. A DK közleményében jelezte: a XI. kerületben a Momentum folyamatban lévő hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.

Karácsony baloldali belviszály miatt fújta le a közgyűlést

Karácsony Gergelyt kellemetlenül érintette, hogy a megjelent kormánypárti képviselők előtt kellett lefújnia a közgyűlést határozatképtelenség miatt. A főpolgármester egy bejegyzésében megígérte, hogy ez volt az első és utolsó ilyen alkalom. Az MSZP-s Komjáthi Imre kerestlen szavakkal mondta el véleményét:

PestiSracok facebook image

Komjáthi jelezte azt is, hogy ő szégyelli magát a két párt helyett. Később aztán Karácsony egy rádióinterjúban elmondta: amikor korábban arról beszélt, hogy a kormányzóképességük meg az arról szóló választási benyomások messze vannak attól, hogy az ellenzék választást tudjon nyerni, pont az ilyen helyzetekre gondolt.

Gyurcsány mindenkit maga alá gyűr

Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője arról beszélt, hogy a baloldal kőkeményen bizonyítja, hogy kormányképtelen.

– vetette fel a kérdést az elemző, aki szerint a fővárosi belharcok egyik legfőbb tétje, hogy ki irányítsa a baloldalt. A Nézőpont Intézet mérései szerint csak a DK és a Momentum tudna önállóan bejutni az Országgyűlésbe. Gyurcsány Ferenc több szempontból nyerésre áll ebben a küzdelemben, mivel sokkal nagyobb holdudvara, frakciója és anyagi háttere van, mint a Momentumnak.

– tette hozzá. Talabér szerint lemaradásban van a Momentum, mivel a pártban egyrészt vezetési, másrészt identitásválság is van. Az utóbbi két válságjelenség nincs jelen a Gyurcsány-pártban, így sokkal hatékonyabban tudnak működni.

Kormányképtelen a baloldal

– minderről már Palóc André beszélt.

– tette hozzá a Századvég Politikai Elemzések munkatársa. Az elemző kifejtette: a Gyurcsány-párt meghatározó erejét a Momentum próbálja megkérdőjelezni, míg a többi baloldali párt ezt mára elfogadta.

– tette hozzá. Palóc André úgy véli, a DK nélkül lehetetlen a baloldalon politizálni.

– tette hozzá.

Forrás: Pesti TV, origo.hu; Fotó: Pesti TV (képernyőkép)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.