Pesti Srácok

Egy francia EP-képviselő szerint az EU politikai eszközként használhatja a feltételességi mechanizmust Magyarországgal szemben

null

A jogállamiság körülhatárolt meghatározása nélkül fennáll a kockázata annak, hogy az Európai Bizottság politikai kényszerítő eszközként alkalmazza az uniós költségvetés védelmét szolgáló feltételességi mechanizmust Magyarországgal szemben – jelentette ki Hélène Laporte, a francia Nemzeti Tömörülés párt európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, az MTI-nek nyilatkozva szerdán.

Hélène Laporte az Európai Parlament plenáris ülésén elfogadni tervezett, a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetével foglalkozó állásfoglalásához kapcsolódóan arról tájékoztatott, hogy az EP Identitás és Demokrácia (ID) nevű frakciója egy Magyarország mellett kiálló, alternatív határozati javaslatot terjesztett elő. Közölte, hogy az EP-állásfoglalás tervezett szövege használja a jogállamiság fogalmát, a fogalomnak azonban nincs általánosan elfogadott, uniós szintű jogi meghatározása, ez pedig teret enged a homályos értelmezéseknek. A Magyarország mellett kiálló javaslatot előterjesztő EP-képviselők arra hívják fel a figyelmet, hogy a jogállamiság körülhatárolt meghatározása nélkül az Európai Bizottság politikai fegyverként alkalmazhatja a feltételességi mechanizmust.

– fogalmazott. Az EP-képviselő elmondta: a javaslat mindenekelőtt felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes tagállami joghatóságok másként értelmezik a jogállamiság fogalmát, ami azt jelenti, hogy nincs uniós szintű egyetértés a fogalom értelmezését illetően. Tervezetük megerősíti, hogy az Európai Unió túlterjeszkedett hatáskörén, amikor elfogadta a feltételességi mechanizmust. A javaslat kiemeli, hogy az uniós költségvetés nem lehet tárgya politikai nyomásgyakorlásnak. Arra is figyelmeztet, hogy az EU megkerülheti az eljárási követelményeket az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, az uniós alapértékek csorbulásának veszélyét vizsgáló eljárások esetében. Hélène Laporte hangsúlyozta: a feltételességi mechanizmus egy irányított politikai eszköz.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a francia EP-képviselő.

– tette hozzá Hélène Laporte.

Forrás: MTI; Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.