Pesti Srácok

A halálra éheztetett agárdi kisfiú gyermekorvosának bűnlajstroma tovább gyarapodott

null

Közokirat-hamisítást is elkövetett az a gyermekorvos, aki korábban a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében is a bíróságon találta magát foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közelménye szerint 2011 és 2013 között oltásokat igazoló dokumentumokat állított ki egy csecsemőnek, később viszont kiderült, hogy az oltást nem adta be a gyermeknek.

A közlemény szerint a budapesti gyermekorvos egy 2011 őszén született gyermek kapcsán 2011 októbere és 2013 júliusa között visszatérően, több alkalommal valótlanul dokumentálta oltóorvosi hatósági jogkörében eljárva, hogy a csecsemő kötelező védőoltásait elvégezte. Miután a háziorvossal kapcsolatot tartó apa 2014. évben elhunyt, a gyermek édesanyja egy másik gyermekorvoshoz fordult, aki feltárta, hogy a kisfiú addig az időpontig valójában nem kapta meg a kötelező védőoltásokat, amelyeket utóbb az új házi gyermekorvos pótolt. Ebben az ügyben a X. és XVIII. kerület ügyészei 2017-ben emeltek vádat ellene háromrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a doktornőt első fokon felmentette, de a határozat ellen az ügyész fellebbezett.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék idén március 4-én hirdetett ítéletet a doktornő ügyében. A doktornőt bűnösnek mondták ki háromrendbeli folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás miatt. Kétmillió forint pénzbüntetést kell megfizetnie és 3 évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától. A másodfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál, hogy a harmadfokú eljárásban a bíróság pontosítsa az ítéleti minősítést, rendelkezzen a felmerült szakértői díjról, egyebekben pedig hagyja helyben a Fővárosi Törvényszék ítéletét.

Ugyanez a doktornő korábban is állt már a bíróság előtt, amikor érintettje volt az agárdi csecsemőt halálra éheztető szülők ügyében. Akkor foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vonták felelőségre.

PestiSracok facebook image

Forrás: Fővárosi Fellebviteli Főügyészség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.